(Kapcsolódó cikk a Magyar a Kurírban)
A továbbiakban a szentbeszéd szövege olvasható:
Évközi 12. vasárnap, szentmise Szent Josemaría Escrivá tiszteletére
2006. június 25.
Krisztusban kedves testvérek!
Mint minden vasárnap, ma is összegyűltünk, hogy dicsőítsük az Urat és hálát adjunk Neki. Annak tudatában tesszük ezt, hogy Ő, Jézus Krisztus az, aki itt jelen van köztünk, és az Eucharisztia ünneplésében Ő mutatja be halálának és feltámadásának emlékezetét. Mindig és mindenütt fel kell idéznünk Krisztus jelenlétét, mivel Ő az út, az igazság és az élet. Jézus életünk minden pillanatában kísér bennünket, még akkor is, amikor nem vagyunk tudatában az Ő segítségének. Életünk során gyakran találjuk magunkat a mai evangéliumi szakaszhoz hasonló helyzetben, amikor is a tanítványok a viharos Genezáreti-tavon való átkelés alatt veszéllyel néznek szembe. Néha az az érzésünk, hogy Isten távol áll napi problémáinktól és aggodalmainktól, hogy Isten „alszik”, mint Jézus a bárkában. Egyesek addig is elmennek, hogy azt állítják, Isten nem volt jelen a koncentrációs táborokban, ahol emberek millióit ölték meg. De mi tudjuk, hogy különösen ott, ahol veszély vagy szenvedés van, Jézus nagyon is jelen van üdvözítő művével, amelyet áldozata, halála és feltámadása által vitt véghez.
Azok azonban, akik nem értik az üdvösség misztériumát, megpróbálják rossz hírét kelteni az Egyháznak. Gyakran az emberek érzéseire akarnak hatni és kijelentik, hogy Isten nem is volt jelen az emberiség történelme során. Mostanában annak a viharnak vagyunk tanúi, amelyet a filmes világ az emberek tudatlanságára építve próbál kavarni hamis érvekkel és a történelem eltorzításával. Mindezzel az a célja, hogy negatív fényben tüntesse fel az Egyházat. Érdekes megfigyelni, hogy mindez éppen akkor történik, amikor a Szentatya oly nagy népszerűségnek örvend, amikor a fiatalok keresik az igazságot és útjukat az Egyházon belül, amikor készen állnak arra, hogy szabadidejükben zarándokoljanak, imádkozzanak és többet tanuljanak a hitükről. Voltak, akik még abban is reménykedtek, hogy a jelenlegi Szentatya, XVI. Benedek nem lesz olyan népszerű, mint elődje, Isten Szolgája, II. János Pál. Az emberek meglepetésére azonban minden szerdán ezrek vesznek részt a Pápa audienciáján és hallgatják figyelmesen XVI. Benedek ösztönző szavait. Nemrég abban a kiváltságban volt részem, hogy ott lehettem a Szentatya lengyelországi zarándoklatán. A nem igazán kedvező időjárási körülmények ellenére több mint egymillió hívő volt jelen azon a szentmisén, amelyet a Szentatya a krakkói Blonia parkban mutatott be. Akármerre ment a Szentatya, ezrek vártak rá az utak mentén és minden találkozón.
Az Egyház hajója mindig ki van téve megpróbáltatásoknak, de ugyanakkor mindig kitart, mivel az Úr védelmezi, minket pedig arra emlékeztet, hogy ne féljünk szembenézni a nehézségekkel. Jézus példáját követve II. János Pál pápasága kezdetén a következő szavakkal fordult minden hívőhöz és nem-hívőhöz: „Ne féljetek befogadni Krisztust az életetekbe! Tárjátok szélesre szívetek kapuját Krisztus előtt, nyissátok meg a politikai határokat és a gazdaság világát előtte!”. XVI. Benedek elődjének ezt a felhívását ismétli meg, és arra kéri az embereket, hogy hallgassanak Krisztusra, hallgassanak Isten Fiára, aki Isten szeretetét testesíti meg. Az Isten szeretet, és csak akkor hívhatnak minket igazán Isten gyermekeinek, ha gyakoroljuk a szeretetet, és nem félünk szembenézni a világ viszontagságaival.
Deus caritas est (Az Isten szeretet) című első enciklikájában XVI. Benedek pápa arról tanít minket, hogyan tegyünk tanúbizonyságot hitünkről a szeretet gyakorlása által. Az enciklika végén a Szentatya arra figyelmeztet, hogy követnünk kell a szentek példáját, akiket különösen arról ismerünk, hogy életük során hősiesen gyakorolták a szeretetet. XVI. Benedek szavaival élve: „A szentek a történelem igazi fényességei, mert a hit, a remény és a szeretet emberei” (DCE, 40). Igen, a szentek nagysága abban áll, hogy bármikor és bármilyen körülmények között képesek gyakorolni az erényeket. A szentek hétköznapi emberek, akik azonban különösen érzékenyek a kegyelem munkálkodására az életükben, és teszik ezt oly módon, hogy annak az isteni, egyetemes tervnek a megvalósulását segítik, hogy az emberek boldogok legyenek és elkötelezzék magukat a szeretet parancsa iránt.
Ma a jelen idők egyik szentjének, Szent Josemaría Escrivának az emlékét idézzük fel, és az ő tiszteletére mutatjuk be ezt a szentmisét. Szent Josemaría elfogadta azt az Istentől kapott küldetést, hogy megtanítsa az embereket megszentelni mindennapi életüket. A szenttéavatási szertartáson Isten Szolgája, II. János Pál pápa a következő szavakkal magyarázta Josemaría Escrivának ezt a karizmáját: „Akár dolgozik, akár pihen, imádkozik vagy alszik, egy hívő keresztény mindennapi élete — szokta mondani Szent Josemaría — mindenkor olyan élet, amelyben Isten mindig jelen van”. „Az természetfeletti látásmód, amellyel az életre tekintünk, üdvözítő kilátások rendkívül gazdag tárházát nyitja meg, mivel Isten még a mindennapi evilági események látszólag monoton folyamában is közeledik hozzánk, és mi tudjuk segíteni az Ő üdvösségre vonatkozó tervét.”
A Josemaría Escrivá által közvetített és mindenkinek szóló üzenet az, hogy minden ember lehet szent, mindenki megértheti az életszentséget, de előbb azt kell megértenie, hogy Isten az, aki az életszentséget létrehozza benne, nem pedig maga az ember. Ezért is adta Josemaría Escrivá az „Opus Dei”, Isten Műve nevet ennek a lelki vállalkozásnak. Ezt az elnevezést kiválóan magyarázta még bíboros korában a jelenlegi pápa, XVI. Benedek, aki 2002-ben egy cikket jelentetett meg az Opus Deiről. Ebben Ratzinger bíboros a következőképp fogalmaz: „Az Opus Dei alapítója azt mondta: Én nem alapítottam semmit; Más valaki cselekszik, én mindössze készen állok arra, hogy eszközként szolgáljak. Tehát a név és az az egész valóság, amit Opus Deinek hívunk, nagyon mély kapcsolatban van az alapító benső életével. Ő — míg nagyon is tartózkodóan beszélt erről a témáról — értésünkre adja, hogy állandó párbeszédet folytatott az Úrral, valódi kapcsolatban állt Vele, aki megteremtett minket, aki általunk és velünk munkálkodik”.
Az életszentség fogalmát kifejtendő Ratzinger bíboros úgy fogalmazott, hogy az életszentség mindenki számára elérhető, nincs fenntartva kevés nagy formátumú személy számára, akiknek a képeit az oltárokon látjuk és akik teljesen mások, mint mi, hétköznapi bűnösök. Ratzinger bíboros szavaival élve: „A hősies erény tulajdonképpen nem azt jelenti, hogy valaki nagy dolgokat vitt véghez a saját erejéből, hanem sokkal inkább azt, hogy az adott személy életében vannak olyan dolgok, melyeket nem ő maga tett, mivel nyitott volt és készen állt Isten munkálkodására. Más szóval: szentnek lenni nem más, mint úgy beszélni Istennel, ahogy egy barát beszél egy baráttal. Ez az életszentség”. Ezek voltak azok az érvek, melyeket Szent Josemaría Escrivá is alkalmazott tanítása során azért, hogy bátorítsa az embereket arra, hogy kövessék az életszentség útját.
Az Istennel való barátság természetesen nemcsak annyit jelent, hogy baráti érzelmeket táplálunk Isten iránt. Az Istennel való barátság komoly elkötelezettséget kíván az iránt a tanítás iránt, amelyet Isten nyilatkoztatott ki nekünk. Szent János evangélista az utolsó vacsora leírásakor beszél erről az elkötelezettségről. Sok egyéb gyönyörű üzenet mellett Jézus ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15, 13-15). Az apostolok Krisztushoz fűződő barátságuk révén váltak szentté, olyan barátság révén, amelyet úgy tartottak meg, hogy életüket adták hitükért és Jézus iránti szeretetükért.
Kedves testvérek! Josemaría Escrivá azáltal vált szentté, hogy ápolta barátságát Istennel. Arra ösztönözte az embereket, hogy Isten kedvéért legyenek ők is barátok, és tegyék ezt úgy, hogy olyan közösséget alkotnak, ahol az emberek kölcsönösen segítik egymást abban a törekvésükben, hogy Isten parancsainak megtartása által megfeleljenek a Hozzá fűződő barátságuknak. Szent Josemaría tanításában az Istenhez fűződő barátság, a mindennapi élet és az evangelizálásra irányuló törekvés „az életnek egy erős és egyszerű egységévé” olvadt össze. A következőképp fogalmazott: „az élet egysége elengedhetetlen feltétel azok számára, akik munkájuk, családi és társas kapcsolataik hétköznapjai közepette szeretnének szentté válni”. Talán ez az egyik módja annak, hogy meggyőzzük magunkat és másokat, hogy egy őszinte emberi barátság is jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy magasabb rendű elkötelezettségre indítsa az embereket. Ennek ragyogó példái a fiatalok találkozásai az Ifjúsági Világnapokon. Voltak, akik csak azért mentek el, hogy elkísérjék barátaikat, ott azonban rátaláltak az Istennel való barátságra és mindennapi életük megszentelésének útjára.
Befejezésül vessünk még egy pillantást a napi evangéliumra. Mindenkinek, aki ma szeretné követni Krisztust, aki munkálkodását szeretné jobban az Egyházért felajánlani, tudnia kell, hogy az apostolokhoz hasonlóan nehéz pillanatok várnak rá. Az Opus Deit vagy az egész Katolikus Egyházat jelenleg és gyakran érő kritika nem szabad, hogy megingassa a hitünket és a szeretetünket. Jézus mindig vezeti Hajóját, a Katolikus Egyházat. Ő vezet és bátorít minket rendkívüli pápák által, akiket ismerhetünk, csodálhatunk és követhetünk. Jézus hírnököket küld nekünk a szentek, például Josemaría Escrivá személyében, akik azt bizonyítják, hogy az életszentség lehetséges mindenki számára. Nincs okunk tehát félni; épp ellenkezőleg, kövessük boldogan Jézust, mivel „Isten szereti azokat, akik szabadon elkötelezik magukat”. Ámen.
Kapcsolódó cikk a Magyar a Kurírban