Ön nemrégiben ünnepelte pappá szentelése 50. évfordulóját. Fel tudja idézni a kezdeteket?

Emlékszem, milyen csodálatos érzés volt, hogy mindennap misézhetek. Azóta is szüntelenül kérem a mi Urunkat, soha ne hagyja, hogy hozzászokjak, de persze akkoriban ez az újdonság erejével hatott. Szent Josémaria szentelt pappá; ezért gyakran fordulok hozzá a papi hivatásomért imádkozva, és áldást, termékeny gondolatokat kérve a világban tevékenykedő valamennyi paptársamra.

Hogyan definiálná rövidenaz ön által vezetett Opus Deit?

Az Opus Dei egyházi intézményként arra törekszik, hogy Krisztus békéjét és örömhírét terjessze a világban. Minden hibánkkal és sikerünkkel együtt Krisztust szeretnénk elvinni a családokba, a munkahelyekre, a közösségekbe stb. A Mű egy „valódi keresztény tanítás” szeretne lenni, amely sokakhoz eljut a plébániák és az Egyház sok más intézményének tanításai mellett.

Kik az Opus Dei legnagyobb ellenségei manapság?

A legfőbb ellenségünk nem kívül, hanem belül van: a világiasságban rejlő veszélyekre gondolok. Az Opus Dei hívei a mindennapi realitások közt élnek egy olyan világban, amely sok tekintetben elvesztette a kapcsolatát Krisztussal, ahol bárkivel előfordulhat, hogy elhagyja a spirituális ereje. Én nem gondolom, hogy akik így vagy úgy szemben állnak az Opus Deivel azok ellenségek lennének: ezek az emberek a legtöbbször valószínűleg csak nem jól tájékozottak, és nem értik az Opus Deit átható lelkületet. Vannak olyanok is, akik a kritikájukkal, feltéve, hogy az megalapozott, éppenséggel segítenek nekünk, hogy még jobbá váljunk.

És még így is férfiak és nők sokasága csatlakozik továbbra is az Opus Deihez.

Így van, de én természetesen annak örülnék igazán, ha még sokkal többen állnának készen arra, hogy elvigyék Jézus Krisztus Egyházát Horvátország és a világ valamennyi szegletébe, és nem csupán az Opus Dein keresztül, hanem az evangelizáció megannyi egyéb lehetősége révén, amely az Egyházon belül él és virágzik.

Milyen választ adhat az Opus Dei a világban tapasztalható válságra: a közömbösség és a hitetlenség térnyerésére?

Az egyik legfontosabb válaszunk ezekre a válságokra a spirituális kísérés és minden egyes lélek fejlődésének elősegítése. Baráttá szeretnénk válni, miközben teljes tiszteletben tartjuk az egyén szabadságát. Ha a társadalmi jelenségek mögött csak az arctalan tömeget látjuk, akkor a látásmódunk cseppet sem nevezhető keresztényinek: Isten szeretete minden egyes embernek szól, és az Egyház megbecsülésére és figyelmére is minden egyes ember számot tarthat, mert Krisztus mindegyikünkért az életét adta. Nagyon fontos feladatunk, hogy megtanítsuk az embereknek, a szentségekben – elsősorban az Eucharisztiában és a Bűnbánatban – rejlő gazdagság felismerésére.

Hogyan látja a válságot, amely a koronavírus következtében alakult ki?

Mint valami felhívást arra, hogy az emberi szolidaritás és a keresztény irgalmasság szellemében másokért éljünk. A pandémia – a pápa a kezdet kezdetén felhívta rá a figyelmet – arra emlékeztet bennünket, hogy senki sem menekülhet meg egyedül, hogy függünk egymástól, és hogy mindannyiunknak van szerepe a világ megóvására irányuló közös erőfeszítésekben.

Az ön által vezetett prelatúra közvetlenül a Szentatya alá tartozik. Hogyan látja Ferenc pápa szerepét a mai világban?

Valójában nem csak az Opus Dei hívei, hanem minden katolikus hívő közvetlen felettese a pápa, még akkor is, ha az Egyházon belül különböző szervezeti egységekhez tartoznak. Másrészről a mi kapcsolódásunkat a pápához, éppúgy ahogy más szerveződésekét is, a Püspöki Kongregáció és a Szentszék más egyéb szervei felügyelik.

A pápa szerepét illetően szeretném megismételni amit már korábban is mondtam, hogy ebben a pandémia sújtotta világban, ahol sok minden megkérdőjeleződik, az ő atyai jelenléte minden eddiginél fontosabb. Sokan számoltak be például arról, hogy a lelkükben őrzik a pápa, mint Krisztus helytartója vígasztaló és az egész világot megáldó alakját a teljesen üres Szent Péter téren.

Ferenc pápát az Egyházon belül is támadják. A hívek kritizálhatják a pápát?

Történelmi példákból tudjuk, hogy minden pápaságnak voltak olyan időszakai, amikor ezért vagy azért erős kritikák fogalmazódtak meg. Ami a kritika legitimitására vonatkozó kérdését illeti, arra Szent Josémaria szavaival válaszolok: a pápát, Krisztus helytartóját, legyen bármilyen is, mindig szeretni kell és nem kritizálni.

Augusztusban ön Horvátországban tett látogatást. Mi volt a látogatása célja, és milyen üzenetet vitt azoknak a híveknek, akikkel Zágrábban találkozott?

Ez volt az egyik első lelkipásztori utam a pandémia kezdete óta. Elsősorban azzal a céllal mentem Horvátországba, hogy találkozzam a prelatúra tagjaival. Nem vittem üzenetet, a pártfogásomat igyekeztem kifejezni és eközben persze volt alkalmam megosztani mindazt, amit a szívemben hordozok. Beszéltem az Egyház és a pápa iránti szeretetről, az egységről a püspöki karban, a kitartásról a hitéletben, a minden katolikus hívőre vonatkozó apostoli küldetésről és ezzel összefüggésben a barátság értékéről. És persze számos más téma is felmerült a családias hangulatú beszélgetéseken. Mindenkit bátorítottam, hogy legyen nagyon hálás Istennek a hit adományáért és tegyen tanúságot a munkában és a mindennapi életben az örömről, ami a Krisztussal való találkozásból fakad.