Mons. Ocáriz elmélkedése: Készítsük el adventben az új karácsony ajándékát (eredeti hangfelvétel)

Az Opus Dei prelátusának elmélkedése adventről, amelyben a Szűzanya Igenjének következményeit gondolja át és hogy ő hogyan készült Fia fogadására.

Más megnyilvánulásai
Opus Dei - Mons. Ocáriz elmélkedése: Készítsük el adventben az új karácsony ajándékát (eredeti hangfelvétel)

Itt hallható az eredeti spanyol hangfelvétel:



“Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1,3) Az adventi liturgia Izajásnak ezeket a szavait tartalmazza, prófétai módon utalva Keresztelő Jánosra, és az evangéliumban is megjelennek. Az advent a várakozás és készülődés ideje, nemcsak passzív várakozás, hanem az Úr eljövetelére való készülés.

Karácsonykor a Megváltó születését fogjuk ünnepelni, Isten fiának a megtestesülést és születését, aki gyermekké lett értünk. Már most készülnünk kell ennek a rendkívüli misztériumnak a szemlélésére, amely mindenek előtt Isten irántunk való szeretetének és az Úr odaadásának megnyilvánulása irántunk. Az, aki mindenható, aki a Teremtő, a Végtelen, pici gyermekké akar válni értünk és nekünk.

Készülnünk kell, hogy óriási hálával tudjuk befogadni azt az újdonságot, amit a karácsony minden évben tartogat számunkra, Istennek ezt az ajándékát. Azt is jól tudjuk, hogy az adventi liturgia utal az Úr második eljövetelére az idők végén, ami valamilyen módon mindenki számára közelebb kerül a saját halálával, a földi élet végével. Ennek azonban nem kell megijesztenie bennünket, inkább saját életünket is készülődésként kell értelmeznünk, adventként, amikor az Úr eljön értünk. Egész létezésünk bizonyos tekintetben a várakozás ideje addig a napig, amikor Jézus jön, hogy magához vegyen.

Ez az aktív várakozás ideje. Utunkcélja Betlehem felé, hogy Jézust keressük hétköznapi életünk minden területén. Ezért kell “egyengetni ösvényeit”. Mit jelent “egyenessé tenni ösvényeit”? Számunkra azt jelenti, hogy eltávolítjuk az akadályokat az Úr előtt magunkból, a lelkünkből, az életünkből.

És milyen akadályokat találunk? Sokfélét. Mindannyian átnézhetjük, mi van az életemben, ami valahogyan akadályozza, hogy az Úr közelebb jöjjön? Másképpen: mi akadályozza, hogy kinyissam a lelkemet, a napomat, a mindennapi életemet, hogy az Úr oda teljesebben beléphessen erejével, kegyelmével, jóságával, örömével? Úgy is mondhatnánk, hogy mindez összefoglalható egyetlen nagy akadályban, ami a saját énünk, a büszkeségünk, amely ellen mindig küzdenünk kell csüggedés nélkül, amikor előjön.

Alapvetően a megtérésről van szó. A megtérés egyrészt a mi erőfeszítésünk gyümölcse, de leginkább Isten kegyelméé. Isten kegyelme adhat fényt nekünk, hogy lássuk, miben kell javulnunk, hol kell jobban utat engednünk az Úr eljövetelének az életünkben. Ugyanakkor erőt, amit az Úr kegyelmével együtt ad, hogy meg tudjuk valósítani azt és válaszolni tudjunk.

Ezért látva a korlátainkat, nem szabad elcsüggednünk. Örömmel kell eltöltsön - nem a korlát – hanem a fény, hogy látjuk miben kell javulnunk, miben kell jobban megnyílnunk Isten ajándékára. És mindenek előtt Istennek ezt a kegyelmét, Isten fényét úgy kell látnunk, mint valami nagy dolognak, Isten mindannyiunk iránti, mindenható szeretetének gyümölcsét és következményét, ami most megmutatkozik ebben az eljövetelben is – amiben remélünk, amire aktívan készülünk - a gyermekké lett Isten eljövetelét általunk és értünk.

Amikor azon elmélkedünk, hogy Urunk hozzánk jön, természetesen az Eucharisztiára is gondolunk, mert ott találjuk meg azt az erőt – ha szeretnénk, akkor minden nap - , amely segít megnyitni a lelkünket erre az eljövetelre, amely a szentáldozásban teljesen megvalósul. Mert ahogy egy egyházatya, Nagy Szent Leó mondja egy, a liturgiában is gyakran megjelenő szövegben: “a Krisztus testében és vérében való részesedés nem tesz mást, mint átalakít minket azzá, amiben részesülünk” [1]. Ez azonosít bennünket Krisztussal, mert ez “az út készítése”, “az ösvény egyenesítése”, “az Úr eljövetelére való felkészülés” – így készülünk a Vele való azonosulásra. És ez alapvetően az Eucharisztiában valósul meg – Ő valósítja meg az Eucharisztiában – hogy valódi legyen az azonosulás, hogy a mi gondolatunk megegyezzen az Úr gondolatával, hogy a reakcióink az emberekre vagy helyzetekre olyanok legyenek mint az Úréi.

Úgy is azonosulhatunk Jézus Krisztussal advent során, hogy a Kisjézus egyszerűségére és közvetlenségére gondolunk, ahogy hagyta, hogy róla gondoskodjanak. Ki? Miasszonyunk, a Szentséges Szűz.

Így áttérünk egy másik témára, amiről szerettem volna, ha imádkozunk, hogy kérjük a Szűzanyát, most kérjük, hogy a Szeplőtelen fogantatás ünnepe alkalmából is, kísérjen minket. Kísérjük el mi őt a Betlehembe vezető úton, hogy még teljesebben találkozzunk Jézussal, és így még egyszer átgondoljuk és szemléljük Isten végtelen szeretetének kifejeződését, aki értünk Gyermekké lett.

A szeplőtelen fogantatás

Ő, Mária, bűn nélkül fogantatott és kegyelemmel teljes. Ezt a “kegyelemmel teljes” nevet az arkangyal használja, amikor hírt visz Máriának: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!” (Lk 1,27) Később Máriaként is megszólítja, amikor így bátorítja: „Ne félj, Mária!” (Lk 1,30), de a köszöntés olyan mintha a valódi neve “kegyelemmel teljes” lenne. Mit jelent az, hogy kegyelemmel teljes? Eredeti jelentése: a kegyelem által teljesen átformált. Így szemléljük őt, és azt is tudjuk, hogy ő a mi édesanyánk, Isten anyja a Megtestesülés óta és a mi Anyánk.

Ezen jelenet láttán kiáltott fel Szent Josemaría – olyan imádással, ahogy mi is szeretnénk – “Nagyobb mint te, csak Isten.” A Szűzanyára pillantva mondhatjuk: “Nagyobb mint te, csak Isten.” Ő egy meglepő hivatást kap. Rá is kérdez, hogy jobban értse. És amikor az angyal elmagyarázza neki, teljes odaadással válaszol: Fiat! Legyen! “Legyen nekem a Te igéd szerint!” (Lk 1,38)

Az első advent már az ő szűzi méhében jelenlévő Úr születésének várása volt. Szűz Máriának ebben a válaszában látjuk – ahogy Ferenc pápa is mondta egy homíliájában – hogy a kegyelem tejessége átalakítja a szívet, és képessé teszi ennek a nagy tettnek a végrehajtására, Mária “Fiat”-ja, amely megváltoztatja az emberiség történetét.(Ferenc pápa, 2015.XII.8.) Ez a szó: legyen!

Nekünk is így kell válaszolnunk az Úrnak: legyen. Hisz mindannyiunknak van egy fontos hivatása. Szent Pál írja egy helyen, amit már biztos sokszor átelmélkedtünk, az Efezusiaknak szóló levélben: az Úr “választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. (Szeretetből)” (Ef 1,4)

Nagyon érdekes ez a szöveg latinul, mert amikor “feddhetetlent” mond, akkor bár ugyanazt jelenti, a “szeplőtelen” szót használja. Mi valóban nem vagyunk “szeplőtelenek”, csak meg vagyunk hívva arra, hogy szeplőtelenek legyünk. Hogyan? “Szeretetből” – mondja. Szeretetből... Ezért az életszentségre szóló egyetemes meghívás, amiről Szent Josemaría mindig prédikált, és a II. Vatikáni Zsinat ünnepélyesen kihirdetett, nem azt jelenti, hogy nincsenek hibáink, tökéletesek vagyunk vagy múzeumba illünk... Az életszentség leginkább szeretetből áll, a szeretet teljességéből. Mert Isten kegyelméből egyre jobban tudjuk szeretni Őt a korlátaink ellenére, bár továbbra is lesznek hibáink és korlátaink, szeretjük Istent és szeretjük a többieket.

XVI. Benedek pápa a Deus Caritas est enciklikájában azt kérdezi: lehetséges Istent szeretni, ha nem látjuk? Biztosan tudott volna egy filozófiai vagy teológiai előadást tartani erről, de válaszában egy alapvető gondolatra szorítkozott. Lehetséges szeretni Istent, akit nem látunk? Igazából “Isten láthatóvá vált Jézus Krisztusban”. Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy szemléljük az Urat, Jézus Krisztust, az evangéliumban, saját személyes imádságunkban. Mert így megkaphatjuk azt az erőt, hogy jobban szeressük a többieket, és a Szűzanyát is utánozni tudjuk.

Nagyon megható, ahogy az angyali üzenet után azonnal, ahogy fiat!-jával Isten anyjává lett, elsőként az unokatestvére jut eszébe Máriának. Mivel az angyal elmondta neki, hogy rokona gyermeket vár, de nem mondta, hogy menjen meglátogatni. Ez Isten mindenhatóságának volt egy jele, mert Erzsébet már idős volt. És Mária azonnal felfogja, hogy rokonának szüksége lesz segítségre, s ezért útra kel. És nem azért kel útra, hogy köszönjön, hogy pár órát vagy pár napot vele legyen. Hónapokat tölt vele, hónapokat...!

Kérjük a Szűzanyát, hogy nyerje el számunkra Fiától azt a kegyelmet, hogy először fel tudjuk fedezni mások szükségleteit, és aztán meglegyen bennünk a határozottság, a vágy és a hatékonyság a szolgálatra, a segítésre, hogy úgy érezzük a többiek szükségleteit mint a sajátunkét.

És látjuk a Szeplőtelen Szűzet a kegyelem teljességének gyümölcseként, amint Kánában is fel tudja fedezni a szükségleteket. Az Úr tanítványaival és Máriával hivatalos ezekre a mennyegzőkre. Szűz Mária az egyetlen, aki észreveszi, hogy nincs bor. Azt is mondhatnánk, ez annyira anyagias dolog... de az ifjú párnak ez fontos volt, hogy ne kelljen szégyenkezniük. Mária még ezeket az apró dolgokat is észreveszi és ez szeretete és a kegyelem teljessége miatt van.

Édesanyánk, nekünk nincs a kegyelem teljessége, de szeretnénk hasonlítani hozzád a te segítségeddel, hogy így méginkább hasonlítsunk Jézushoz. Szeretnénk felkészülni ebben az adventben az új karácsony ajándékának befogadására úgy, hogy életünk ajándék legyen mások számára, különösen akiknek legnagyobb szüksége van erre. Olyan sok ember van, aki egyedül él, sok beteg, elszigetelődött, sokan szenvednek a járvány miatt a családjukban súlyos gazdasági nehézségektől.

Végezetül forduljunk Mária anyai közbenjárásához, hogy Józseffel együtt ő vezessen utunkon mindig Betlehem felé, a Jézus Krisztussal való személyes találkozásunkig.


[1]Nagy Szent Leó 12. szentbeszédéből