Ez az évforduló különleges jelentőséget kölcsönöz az enciklikának. Mielőtt annak központi témájával foglalkozott volna, XIV. Leó pápa összefoglalta az egyház elmúlt 135 évének társadalmi tanítását és kitért annak teológiai jelentőségére is. Az enciklika ennek megfelelően egy 245 pontból álló terjedelmes szöveg, amely nemcsak a mesterséges intelligencia kihívásaival foglalkozik, hanem áttekinti és aktualizálja a katolikus egyház tanítását az olyan nagy társadalmi kérdésekről, mint a politika, a gazdaság, a munka, a család, az oktatás és a béke, mindezt pedig a digitalizáció oldaláról megvilágítva.
Az alábbiakban összefoglaljuk a dokumentum fő gondolatait.
A Rerum novarum megírásának korához hasonlítható forradalmi időszak
A pápa úgy véli, hogy a digitális forradalom jelentőségében hasonló azokhoz a társadalmi és gazdasági változásokhoz, amelyek XIII. Leó pápát a Rerum novarum megírására ösztönözték. Ezért mélyreható elemzést nyújt ezekről a kérdésekről, különös hangsúlyt fektetve a mesterséges intelligenciára.
Az egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a digitális forradalom előnyeit mindenki élvezheti, nem csak néhányan a kiváltságosok közül: „A digitális korszakban az igazságos társadalmi rend az, amely mindenkinek egyenlő hozzáférést biztosít a lehetőségekhez, védi a legkisebbeket és a legsebezhetőbbeket, szembeszáll a gyűlöletkeltéssel és a dezinformációval, és az adatok és a technológiák használatát közösségi ellenőrzés alá rendeli, hogy ne csupán a haszon, hanem minden ember személyes méltósága és a népek jóléte legyen a mérce.” (80).
Keresztény humanizmus és a technológiai fejlődés megkülönböztetésének képessége
XIV. Leó pápa a keresztény humanizmus hagyományát követve azt a kérdést teszi fel, hogy a technológiai újítások „valóban hozzájárulnak-e az emberek és a népek emberségének és testvériségének növekedéséhez, a közös otthon és a következő generációk iránti tisztelethez?” (86). Továbbá felidézi Romano Guardini szavait: „A modern ember nem áll készen arra, hogy a hatalmat helyesen használja” (93).
„A technológiai fejlődés – jegyzi meg a pápa – önmagában értékes, de megköveteli annak az antropológiai világnézetnek a megkülönböztetését, amely irányítja, és azoknak a céloknak a felismerését, amelyek irányába halad” (95). Nem arról van szó, hogy el kell utasítani a digitális forradalmat, de arról sem, hogy kritika nélkül el kell azt fogadni.
Mi különbözteti meg az emberi intelligenciát a mesterséges intelligenciától?
Az enciklika egyik legjelentősebb gondolata az, amelyben XIV. Leó pápa megkülönbözteti az emberi és a mesterséges intelligenciát: „el kell kerülni azt a tévhitet, hogy ezt az »intelligenciát« az emberi intelligenciával egyenrangúként kezeljük. Ezek a rendszerek az emberi intelligencia bizonyos funkcióit utánozzák. Ugyan ennek során gyakran felülmúlják az embert a számítások sebességében és terjedelmében, és számos területen kézzelfogható előnyöket kínálnak. Ugyanakkor ez a teljesítmény továbbra is kizárólag adatfeldolgozáson alapul: a mesterséges intelligencia nem él át tapasztalatokat, nincs teste, nem ismeri az örömöt és a fájdalmat, nem fejlődik személyiségében a kapcsolatai által és nem ismeri belülről, hogy mit jelent a szeretet, a munka, a barátság és a felelősség. Erkölcsi lelkiismerettel sem rendelkezik: nem tesz különbséget jó és rossz között, nem fogja fel a helyzetek végső értelmét, és nem viseli döntései következményeinek terhét.” (99)
A pápa egyúttal figyelmeztet a technológia által nyújtott kényelem veszélyeire is: „Az a gyorsaság és egyszerűség, amellyel információkhoz, bonyolult elemzésekhez, médiatartalmakhoz és konkrét segítséghez juthatunk megkönnyíti az életünket, de egyúttal hozzá is szokhatunk ahhoz, hogy túl sok dolgot engedünk ki a kezeink közül és a gyors válaszokat keressük, ami gyengíti személyes ítélőképességünket és a kreativitásunkat” (100)
A mesterséges intelligencia erkölcsileg nem semleges
Az enciklika egyik fontos gondolatát az a megállapítás képezi, hogy „nem tekinthetjük a mesterséges intelligenciát erkölcsileg semlegesnek” (104). A pápa határozott felhívást intéz a mesterséges intelligencia rendszerek fejlesztőihez, hogy „kellő komolysággal viszonyuljanak azokhoz az értékekhez, amelyeket projektjeikbe beépítenek: átláthatósággal, az érintett közösségekkel szembeni felelősséggel, valamint annak a gondos vizsgálatával, hogy amit előmozdítanak, az valóban a közjót szolgálja” (111).
Az ember, akit kapcsolatra hívtak el, nem pedig optimalizálásra
XIV. Leó pápa rámutat arra, hogy a hatékonyság nem válhat az emberi érték mércéjévé: az ember „hajlamos arra, hogy inkább egy optimalizálandó projektnek tekintse magát, mintsem egy kapcsolatra és közösségre hívott teremtménynek” (112). Az üdvösség nem a technikából származik, hanem Istentől: „Egy dolog a technológiát egy emberközpontú és kapcsolati szemléletbe integrálni, és egészen más hagyni, hogy egy olyan képzeletvilág vezessen, amely megveti a korlátokat, és pusztán technikai „megváltást” ígér.” (117)
Ehhez hasonlóan a pápa kiemeli az algoritmus logikája és az emberi tapasztalat közötti alapvető különbséget: „Egy algoritmus számára a hiba egy olyan tényező, amit ki kell javítani; egy ember számára viszont egy mélyreható változás kezdete lehet. Az ember jövője nem kiszámítható, hanem a szabadságára – amelyet a kimeríthetetlen isteni kegyelem emel fel – és az általa ápolt kapcsolatokra van bízva” (128).
A humanizmus nem utasítja el a tudományt
XIV. Leó pápa egyértelműen kijelenti: „A keresztény humanizmus nem utasítja el a tudományt és a technológiát, hanem hálával és realitásérzékkel fogadja be őket, és »két lábbal a földön állva« egy magasabb rendű hivatás keretébe ágyazza be őket. Az ember kreatív intelligenciája egy olyan ajándék, amely enyhítheti a szenvedést és új lehetőségeket nyithat meg, de továbbra is a közjónak, az igazságosságnak, a gyengék felkarolásának és a teremtésnek kell alárendelni. Ebben az értelemben a valódi választás nem a lelkesedés és a félelem között van, hanem kétféle haladási irány között: az egyik egy olyan fejlődés, amely az embereket és a népeket szolgálja, a másik egy olyan fejlődés, amely a hatalmi logikának veti őket alá” (129).
Oktatás, fiatalok és munka
A dokumentum különös figyelmet fordít a fiatalok technológiai ismereteinek fejlesztésére. A pápa arra figyelmeztet, hogy „ha a fiatalok túl korán kapnak saját mobiltelefont, és azt felnőttek felügyelete nélkül használják, az fokozhatja a sebezhetőségüket és elősegítheti a függőség kialakulását, kitéve őket az elszigetelődés, a zaklatás és az online zaklatás veszélyének, valamint annak a nyomásnak, hogy intim képeket vagy érzékeny adatokat osszanak meg magukról” (141).
„Szükséges továbbá az iskolában is törekedni a valódi figyelem elérésére, olyan működési formákkal, amelyek magukban foglalják a csendet, az elmélyült tanulást, az olvasást és a megfontolt gondolkodást; e tényezők hiányában ugyanis a belső szabadság is veszélybe kerülhet” (146).
A munka világával kapcsolatban az enciklika ugyanilyen egyértelmű: „Kétségtelenül kívánatos, hogy a technológia megszabadítsa az embert a különösen nehéz, monoton vagy veszélyes munkáktól és intelligens támogatást nyújtson az emberi tevékenységekhez, de az általános szabálynak továbbra is a munkahelyek védelmének és az ember pótolhatatlan szerepének kell maradnia. A nagyobb nyereség elérése nem igazolhat olyan döntéseket, amelyek szisztematikusan felszámolják a foglalkoztatást, mert az ember a cél, nem pedig egy eszköz, és a gazdasági rendet továbbra is alá kell rendelni az emberi méltóságnak és a közjónak” (152).
Digitális gyarmatosítás és béke
A pápa ugyanakkor a digitális gyarmatosítás jelenségére is rámutat, amely egyrészt a digitális ipar folyamataiban kizsákmányolt munkaerőben, másrészt a jogosulatlan módon felhasznált adatgyűjtésben nyilvánul meg. Végső soron arról van szó, hogy a digitális korszak ne dehumanizálja az embert, hanem olyan társadalom előmozdítására irányuljon, amely az emberi személy iránti tiszteleten és a népek közötti békén nyugszik.
A pápa utal arra is, hogy a „jogos háború” fogalma meghaladadott, követve ezzel Ferenc pápa korábban megfogalmazott tanítását. Ez nem jelenti a jogos önvédelem jogszerűségének megszüntetését (amelyet a Katolikus Egyház Katekizmusa is rögzít), de magában foglalja a háborús beszédmódokkal szembeni kritikus hozzáállást, valamint a béke kultúrájának előmozdítását. Ebben az értelemben a közösségi háló és más digitális eszközök, beleértve a mesterséges intelligenciát is, ha rosszul használják őket, hatékonyan képesek elmélyíteni az országok és társadalmi csoportok közötti konfliktusokat. Ezért XIV. Leó pápa határozott elköteleződést sürget a béke és a háború helyetti más alternatívák keresése mellett.
XIV. Leó pápa nem hagyja figyelmen kívül, hogy a mesterséges intelligencia a háború szolgálatába is állítható, ugyanakkor olyan „sokkal hatékonyabb és az emberi életet előmozdító” eszközök mellett érvel a konfliktusok kezelésében, mint a párbeszéd, a diplomácia és a megbocsátás. Az erőszakhoz, a fizikai kényszerhez és a fegyverekhez való folyamodás a kapcsolatok szegénységéről tanúskodik, amely mindig súlyos és pusztító következményekkel jár a civil lakosság számára” (192).
Krisztológiai konklúzió
A dokumentum krisztológiai távlatban zárul, kiemelve az Eucharisztiát és Szűz Mária üdvtörténetben betöltött szerepét: „Az embert az isteni szeretet menti meg, amely leereszkedik történelmének legsebezhetőbb pontjáig, és a mélyéből indulva újjáteremti azt” (222).
A pápa által hátrahagyott utolsó gondolat a reményre és a felelősségre való felhívás:
„A fiatal nemzedékek nevelése arra, hogy el tudják hinni: a technológia fejlődése nem egy irányíthatatlan pályát követ, hanem befolyásolható a személyes és közösségi felelősség által, és így a közjó egyik legértékesebb szolgálatát jelentheti” (238).
Antonio Barnés.
Departamento de Literaturas Hispánicas y Bibliografía
Universidad Complutense