Isten hegedűse – Andrej Matis nemzetközi hírű zenészből lett pap

Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár az Opus Dei személyi prelatúra 29 tagját szentelte pappá a római Sant’Eugenio (Szent Jenő)-bazilikában szeptember 29-én, szombaton. Köztük volt a 32 éves szlovák Andrej Matis, aki hegedűművészből lett pap. A cikk a Magyar Kurír hírportálon jelent meg.

Opus Dei -  Isten hegedűse – Andrej Matis nemzetközi hírű zenészből lett pap

Mielőtt megkezdte volna Rómában teológiai tanulmányait, éveken keresztül a szlovák Mucha Quartet hegedűse volt, Svájcban, Csehországban, Olaszországban, Lengyelországban, Franciaországban, Ausztriában és Luxemburgban is fellépett az együttessel.

Matis elmondta, hogy gyerekkora óta rajongott a zene iránt, édesapja, aki szintén nagy kedvelője a klasszikus zenének, támogatta a terveiben. Hivatásáról így vall: „Éppen a hegedűnek köszönhetően ismertem meg az Opus Deit. Felfedeztem, hogy a zene is egy módja annak, hogy magam és a barátaim közeledjenek Istenhez. A zene, ha felajánljuk Istennek, apostolkodássá válhat. Van, aki azért dolgozik, hogy pénzt keressen vagy híres legyen, de én úgy érzem, hogy a munka is lehet út az életszentséghez.” Életének nagy részében Jézus is ácsként dolgozott – tette hozzá.

Úgy érzi, élete nagy kalandjába kezdett, amikor megismerte az Opus Deit, nem tudja, hol végződik ez a kaland, de boldoggá teszi. Matis tizenegy évet szentelt életéből a hegedűnek, a klasszikus zene olyan nagy mestereinek, mint Händel, Sibelius, Csajkovszkij, Mendelssohn. Természetes módon érlelődött meg ebben a folyamatban a papi hivatás, lassan alakult ki benne, Istennel beszélgetve.

Barátai aggódva kérdezgették, vajon jó döntést hoz-e azzal, hogy miután oly nagy erőfeszítések árán magas szintre jutott a zenében, megváltoztatja élete irányát. „Az Opus Deinek köszönhetően kezdtem komolyan venni keresztény életemet. Megerősödött az imaéletem, és Isten olyan dolgot sugallt nekem, amit korábban nem éreztem: azt akarta, hogy pap legyek. Nem volt drámai az átmenet a hegedűművész létből a papság felé. A szakmai munka, az én esetemben a zene olyan dolog volt, ami Istenhez közelített és ami közel hozta Istent a barátaimhoz is. Most ugyanezt szeretném tenni papként, még ha más eszközökkel is.”


„A szépség menti meg a világot” – XVI. Benedek pápa nagyon szereti Dosztojevszkijnek ezt a mondását. „Nagyon aktuális ez ma is – mondja Andrej. – A társadalmunk ma sokkal gyorsabb, gyakran hagyja, hogy az intuíciók, az érzések irányítsák, és a szépség olyasvalami, ami közvetlenül faggatja az embert, az érzelmeihez szól… Ezért azt hiszem, a szépség eszköz, hogy átadjuk Istent, mert az emberek érzékenyek a szépségre. Ha hiteles szépséget mutatunk, azáltal el lehet érni a kereszten függő Krisztus hiteles szépségéhez, még ha kezdetben látszólag ellentmondásnak tűnik is ez. Amikor azonban megértjük, akkor ez a szépség valóban megment minket.”

Végül azt kérte mindenkitől, imádkozzon a világiak, a keresztény családok, a szerzetesek hivatásáért. „Isten mindenkit, mindannyiunkat életszentségre hív. Ha imádkozunk, akkor ő elvezet a tőle kapott hivatásunkhoz, és nagyon boldoggá tesz minket.”

Forrás: Magyar Kurír