Isten, a végtelen könyörület Atyja

Részlet Javier Echevarría: Keresztény útikalauz c. könyv első fejezetéből. Planeta kiadó. 2001.

Cikkek a belső élethez
Opus Dei - Isten, a végtelen könyörület AtyjaA tékozló fiú visszatérése (Rembrandt, 1606-1669).

Isten gyermekei. Ezek vagyunk és az Evangélium is ezt hirdeti, habár sajnos elég sok ember ezt nem veszi tudomásul. Az istenfiúság, Isten azon felhívása, hogy Jézus Krisztusban gyermekeivé legyünk, egy olyan kincs, ami összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint a föld legbecsesebb java. Ha az emberek tudatában lennének ennek a valóságnak, világunk nagyon más lenne: egy utálat és megkülönböztetés nélküli világ; megszűnnének az áskálódások, a rágalmazások, és feltárulkozna az egyszerű és tiszta igazság; nem lenne túlkapás sem manipuláció és megerősödne a szolidaritás érzése, mert a testvériség istenfiúságunk tudatának egyenes következménye. (...)

Isten Atya: megajándokoz bennünket az élettel, végtelen szeretettel őrködik mindenünk felett, minden pillanatban vigyáz ránk, gondviselése minden nap vezet bennünket, habár néha lehet, hogy számunkra ezek az utak titokzatosak, sőt érthetetlenek, de amelyeken hagynunk kell, hogy Ő vezessen és bíznunk kell benne mindenkor.

Ennek a fénynek a sugarában mindennapi életünk, a hétköznapok emberének élete, hiteles és mély értelmet kap, mely bőséges természetfeletti és emberi értéket hordoz magában.

Isten Atya: megajándokoz bennünket az élettel, végtelen szeretettel őrködik mindenünk felett, minden pillanatban vigyáz ránk,

Eltűnik a köznapiasság, az egyhangúság, az, hogy úgy tekintsünk a hétköznapi teendőkre, mint elkerülhetetlen, de csak rutinszerű és értéktelen szükséglet. Ezzel szemben, a családi élet, a mindennapi jövés-menés, a munka és a különböző tevékenységeink úgy jelennek meg előttünk, mint isteni adományok, melyeket az ember készséggel vállal a szolgálat nevében. Ehhez nem lehet hidegen és félénken viszonyulni, valahol a farizeus és a puritán gondolkodásmód határán, mely arra építi le a vallásosságot, hogy a szigorú Isten elvárásainak próbáljon megfelelni. Ezzel a látásmóddal a felületesség sem fér össze, sem pedig az a megszokás, ami az Istennel való kapcsolatunkba lopódzhat. A vallásosságnak ilyen felfogásával szemben értetlenül áll az, aki az istenfiúság valóságát kellő mélységben magáévá tette, az, aki tudatában van Isten állandó és éber közelségének. Személyes életrajzunk harmónikus összhangban van Isten Atyánk szerető gondviselésével. Valójában még soha sem született olyan emberi lény a történelem folyamán, akinek egyedül kellett volna végigjárnia élete útját, mert Isten soha nem hagyja egyedül gyermekeit, mindig mellettük halad.

Igaz, hogy adódnak nehéz helyzetek, melyeket értelmünkkel nem tudunk felfogni. Mindazonáltal ekkor sem szabad kételkednünk Isten szeretetében; ilyenkor fontos, hogy azzal a bizonyossággal, amelyet a hit kölcsönöz, Jézusra vessük tekintetünket. Ezért küldte el Isten a világba Egyszülött Fiát, azért, hogy mi is gyermekei legyünk a Fiúban; és azért, hogy Fiára tekintve felismerjük szeretetének nagyságát. Az Atya az Ige és az örök Fiú élete által mutatja ki atyaságát, azon Fiú által, aki belépett az ember történelmébe azzal, hogy magára vette az emberi természetet. Krisztus tetteivel és szavával nyilatkoztatja ki előttünk az Atyát és megmutatja nekünk végtelen Szeretetét.