„Ne félj; mostantól emberek halásza leszel”. Ezekkel a szavakkal Jézus megváltoztatta Simon életét, és ekkortól kezdve a galileai halász tudta, miért él. Ahogyan ő, mindenki más is, előbb vagy utóbb szembesül ezzel a kérdéssel: mi a küldetésem az életben?

A következő napokban, a Rómában tartandó püspöki szinódus a „fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témájával foglalkozik. Azontúl kérjük a Szentlelket, hogy világosítsa meg a szinóduson részt vevő püspököket, ragadjuk meg a lehetőséget arra, hogy elmélkedjünk a saját utunkon, mert mindannyiunknak isteni hivatásunk van, mindannyiunkat meghívott Isten a vele való egyesülésre.

A hit erős fény, amely képes arra, hogy megvilágítsa a jövőnket, és a teljesség iránti vágyunkat ösztönözze. Az életnek azon pontján, amikor a gyermekkori biztonságérzet meginog és a hitünk fénye is halványul, fontos, hogy emlékezzünk a legmélyebb igazságra: hogy Isten gyermekei vagyunk és szeretetből teremtett minket. Isten a legteljesebb boldogságra hív minden férfit és nőt. A Teremtő nem hagy el és nem felejt el minket: aki teremt, az szeret és hív. Ezért a saját utunk megtalálását Isten mindannyiunk iránt érzett szeretetébe vetett hitünk kell, hogy megvilágítsa.

„Ne félj”, mondja Jézus Péternek. „Ne féljetek meghallgatni a Szentlelket, ha merész lehetőségeket javasol is”, írja a fiataloknak Ferenc pápa a szinódust meghirdető levelében. A személyes útkeresés egyfajta bizonytalanságot is eredményezhet, mivel a szabadság érzése szédítő tud lenni. Boldog leszek? Lesz elég erőm? Megéri elköteleződni? Isten ebben sem hagy minket egyedül. Ha meghallgatjuk, Ő vezetni fog minket. Minden alkalommal ezt kérjük, amikor a legszebb imádságot imádkozzuk: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”, legyen meg a te akaratod bennem és mindannyiunkban.

Azokra a fiatalokra gondolva, akik Isten tervét szeretnék megvalósítani, kérjük, hogy ne csak világosságot kapjanak, hogy megtalálhassák a saját útjukat, hanem erőt is, hogy egyesülni tudjanak az isteni akarattal. Segíteni tud ebben, ha arra gondolunk, hogy amikor Ő kér valamit, valójában egy ajándékot ajánl fel nekünk. Nem mi vagyunk, akik szívességet teszünk Neki: Isten az, aki megvilágosítja az életünket és értelmet ad neki.

Bárcsak megértenék a fiatalok és a felnőttek is, hogy a szentség nem egy akadály az álmaik útjában, hanem annak a beteljesedése. Minden vágy, minden elképzelés, minden szeretet Isten tervének a része lehet. Ahogyan Szent Josemaría emlékeztet rá: „a jól megélt szeretet maga a szentség”.

A keresztény élet nem arra vezet minket, hogy egy ideával azonosítsuk magunkat, hanem arra, hogy egy személlyel: Jézus Krisztussal. Arra, hogy a hit megvilágosítsa a lépéseinket és hogy megkérdezzük magunktól: ki Jézus Krisztus számomra? Hogy elgondolkodjunk azon is: ki vagyok én Jézus Krisztus számára? Fel fogjuk így fedezni azokat az ajándékokat, amelyeket az Úr adott nekünk, és amelyek közvetlenül kapcsolódnak a saját küldetésünkhöz. Ezáltal egyre jobban be fog érni bennünk a mások szükségletei iránti nyitottság belső vágya, ezáltal mások szolgálatába tudjuk magunkat állítani, és tisztábban fogjuk látni, hogy hol van az Isten által meghatározott helyünk a világon.

Egy olyan társadalomban, amely túlságosan sokra értékeli a jólétet, a hit segít nekünk felemelni a tekintetünket és meglátni a saját létezésünk valódi értelmét. Ha az Evangélium szerint élünk, a földi létünk termékeny lesz. Kétség nem férhet hozzá, hogy az egész társadalomra jó hatással lesz az a fiatal nemzedék, amely Isten irántunk érzett szeretetének hitével felteszi a kérdést: Mi a küldetésem ebben az életben? Milyen nyomot hagyok magam után?

Mons. Fernando Ocáriz, az Opus Dei prelátusa