Az Opus Deit 1928-ban alapította Szent Josemaría. Madrid püspöke 1941-ben, a Szentszék pedig 1947-ben ismerte el hivatalosan. A személyi prelatúra intézményét a II. Vatikáni Zsinat hozta létre specifikus pasztorális feladatok ellátásara. A személyi prelatúrák az Egyház hierarchikus szerkezetének részét képezik; tagjai világi hívek és papok, akik a prelátus vezetése alatt szorosan együttműködnek.
A prelatúra tevékenységének lényege az, hogy képzést nyújt tagjainak, hogy ők – az Egyházban és a világban betöltött helyzetüknek megfelelően – sokféle apostoli kezdeményezésen keresztül terjesszék az életszentségre való általános meghívást.
Hívei – akárcsak sok más katolikus ember – apostoli tevékenysége a kereszténység megújulását igyekszik előmozdítani. E folyamat gyümölcseiből – Isten kegyelmének köszönhetően – a plébániák és egyházmegyék világszerte részesülnek. E gyümölcsök a következő formákban öltenek testet: megtérések, nagyobb fokú részvétel az Eucharisztia ünneplésében, a szentségek gyakori vétele, az Evangélium üzenetének hirdetése azoknak, akik még nem kapták meg a hit ajándékát, kezdeményezések a rászorulók megsegítésére, a katekizmus oktatása plébániákon és részvétel egyéb egyházközségi tevékenységekben, valamint együttműködés különböző egyházmegyei intézményekkel. Az Opus Dei híveinek ilyen jellegű apostoli tevékenysége a szervezet specifikus karizmájából fakad és annak legfőbb céljaira irányul, vagyis a munka, valamint a hétköznapi élet körülményeinek és eseményeinek megszentelésére.
A prelatúra tisztségviselői az Opus Dei tagjait az egyházmegyék főpásztoraival való egyre nagyobb egységre buzdítják. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak annak, hogy a hívek törekedjenek megismerni egyházmegyéjük püspöke és a püspöki konferencia rendelkezéseit, valamint hogy azokat családi körülményeiknek és foglalkozásuknak megfelelően megvalósítsák a gyakorlatban.
Hívei – akárcsak sok más katolikus ember – apostoli tevékenysége a kereszténység megújulását igyekszik előmozdítani.
Mivel feladatköre kizárólag lelki területekre korlátozódik, a prelatúra nem avatkozik bele a tagok világi tevékenységeibe: minden tag teljes körű szabadságának és felelősségének tudatában cselekszik.
A prelatúra alapszabálya azt mondja ki, hogy a hivatásbeli munka, a társadalmi, politikai, illetve egyéb kérdések terén a tagok a katolikus hit és erkölcsi tanítás keretein belül ugyanolyan szabadságot élveznek, mint más katolikusok. A prelatúra vezetői e téren nem rendelkeznek semmilyen irányítási jogkörrel, még a puszta tanácsadástól is tartózkodniuk kell.