A Szentlélek, a Szeretet, ami a Szeretethez vezet

részlet Javier Echevarría: Keresztény útikalauz c. könyv harmadik fejezetéből. Planeta kiadó. 2001.

Cikkek a belső élethez
Opus Dei - A Szentlélek, a Szeretet, ami a Szeretethez vezet

Az Atyaisten, aki elküldte Fiát a világba, hogy megváltson bennünket, kiárasztotta Lelkét, hogy megvilágosítsa értelmünket és, hogy azon az úton vezessen bennünket, amely Hozzá vezet (...).

Az a szeretet, amit a Szentlélek olt a szívekbe –az a szeretet, amire teremtettünk és amiben megtaláljuk boldogságunkat– egy igazi érzelemmel táplál bennünket; ez nemcsak egy felszínes, felületes vagy futólagos érzet, amihez semmi tett nem társul, hanem egy nagylelkű szeretet, ami a teljes önátadásra ösztönöz. Ez a keresztény élet lényege, ahogy arra II. János Pál is gyakran felhívja a figyelmünket, amikor a II. Vatikáni Zsinat egy jól ismert részletét idézi: „Az ember –aki az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart– teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát” (A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója az Egyházról a mai világban, 24. sz.).

Isten, aki értünk feláldozta Magát, azt szeretné, ha felajánlanánk Neki életünket. Isten mindannyiunkhoz szól Szent Pál által, aki így írt a korintusi híveknek: „nem a tieteket keresem, hanem titeket” (2Kor 12, 14). Szent Josemaría így magyarázta ugyanezt a gondolatot: „Jézus nem elégszik meg azzal, hogy »osztozkodjon«: mindent akar”. Először talán rémisztőnek tűnik a kép; de ha meggondoljuk, hogy ugyanaz az Isten, aki kéri, hogy átadjuk neki magunkat, lehetővé is teszi ezt azáltal, hogy megadja hozzá kegyelemajándékát, mert Önmagát ajándokozza nekünk, akkor rájövünk, hogy életünket valóban egy az Istennek tetsző áldozattá tudjuk változtatni.

Igen: az Isteni Lélek vigaszt nyújt, ha szenvedünk, megment a veszélytől, bátorít, ha félünk, és megerősít a megpróbáltatásban

A kegyelem, melyet a Szentlélek kiáradása által kaptunk, képessé tesz bennünket arra, hogy feltétel nélkül szeressük Istent azzal a szeretettel, ami, mint ahogy láttuk, abban a szeretetben való részvétel, amivel az Atyaisten szeretett bennünket, aki elküldte Fiát, hogy emberré legyen, s hogy értünk kiontsa vérét.

Amikor a Szentlélek indíttatására egy ember a teljes létét a szeretet követelményei szerint irányítja, akkor már nem úgy tekint Istennek a vele szemben támasztott elvárásaira, mint lemondások, terhek és áldozatok hosszú sorára, hanem úgy, mint lehetőségekre, amik által rátalálhat Istenre és még szorosabban egyesülhet Vele. A keresztény felfogás legérettebbé pontosan a szeretet győzelme által válik, azzal, hogy elutasítja a félelmet, az önzést, vagy legalább is a bizalmatlanságot.

Azonban a lelki életben, mint bármilyen más területen, sincs győzelem harc nélkül; egy harc, ami az egész életen át tart. Az igazság az, hogy ragaszkodunk önmagunkhoz, rövidlátók vagyunk, s így hajlamosak arra, hogy a föld dolgait mindig közelről szemléljük, hogy engedjük magunkat becsapni, ha az adott pillanatban minden kielégítőnek tűnik vagy ha öntudatunk azt úgy diktálja, ahelyett, hogy megnyitnánk szívünket Isten szeretettel teljes terveinek nagysága előtt. Lelki fejlődésünk ezen folyamata során a Szentlélek minden pillanatban ösztönöz bennünket a továbbhaladásra, s csak annyit kell tennünk, hogy követjük sugalmait.

Az az ember, aki megpróbálja követni a Szentlélek indíttatásait, tapasztalja annak hatékony támogatását is. Elérhetővé válik az, ami lehetetlennek tűnt, s az, ami nehéznek látszott, egy nagylelkű elhatározás kiindulópontja lesz. Egy liturgikus himnusz úgy idézi a Vigasztalót, mint „a lélek édes vendége, erőfeszítésünk nyugalma, a kemény munka pihenője, a tűz óráiban enyhülést nyújtó szellő, öröm, mely felszárítja a könnyeket és megvigasztalja a gyászolót”. Igen: az Isteni Lélek vigaszt nyújt, ha szenvedünk, megment a veszélytől, bátorít, ha félünk, és megerősít a megpróbáltatásban. A nehézségek a segítségével már nem nyomasztóak, mint súlyos tömeg, mely letaglóz, hanem átalakulnak és önátadásra késztető lehetőségekké válnak; sőt mi több, Jézussal való találkozássá. Így, ami nehéz volt, Krisztus Keresztjévé válik és az erőfeszítés értelmet nyer.