Drága Gyermekeim, Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Ebben az üzenetben arra szeretnélek benneteket meghívni, hogy mélyebben értsük meg a szegénység erényének néhány szempontját, ebből ugyanis „Krisztus jó illata” árad, ahogy Szent Pál írja (vö. 2Kor 2,15).

Szent Josemaría gyakran emlegette ezt az erényt, amelyet nem csupán külső lemondásként értett meg, hanem aKrisztus által tanított szeretet egyik formájaként, egy olyanszívmegnyilatkozásaként,aki Istenhez szeretnetartozni. Krisztus szegényen akart megszületni, szegényen élni és szegényen meghalni; ugyanakkor a különböző körülményekhez és emberekhez illő módon mutatkozott be. Isten Fia, aki mindent birtokolhatott volna, az alázat és az önmegtagadás útját választotta (vö. Fil 2,6-8). És ebben a szegénységben nyilvánul meg egy olyanszív szépsége, amelyszabad és teljesen nyitott az Atyaisten akaratára.

A szentek – a legkülönbözőbb formákban – erről a valóságról tanúskodnak. Ők a szegénységben nem veszteséget, hanem teljességet fedeztek fel. Mert az a lélek, amely megszabadul a rendezetlen kötelékektől, új szabadságot kezd el megtapasztalni: a szeretet szabadságát. „Ha őszintén vágyunk arra, hogy Isten legyen útitársunk, a vagyon elveszíti túlzott jelentőségét, mert rátalálunk az igazi kincsre, amelyre valóban szükségünk van.” (XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára, 2025. november 16.).

A szegénység erényének konkrét megnyilvánulásai számos körülménytől függhetnek. Ami az egyik ember számára szükséges vagy nagyon hasznos, az a másik számára felesleges lehet; ami ugyanazon személy számára egy adott helyzetben szükséges, később már nem feltétlenül az. Másrészt, a nyilvánvaló esetek kivételével, a szükséges, a kívánatos és a felesleges közötti megkülönböztetés – itt és most – többet igényel, mint pusztán külső szempontokat: megköveteli a jól képzett lelkiismeretet, a körültekintést és a szegénység élésére való őszinte hajlandóságot, ami magában foglalja azt is, hogy tanácsot kérjünk, ha nem látjuk tisztán, hogy egy kiadás vagy egy döntés valóban kívánatos-e.

Amikor az erény, a lelki szegénység lelkülete valóban gyökeret ver az életünkben, a szívünk könnyebbé válik, és az isteni kegyelem segítségével könnyebben emelkedik a szemlélődés felé. A lélek megtanulja jobban felismerni a Szentlélek finom és gyengéd érintéseit. Így a mindennapi teendők közepette olyan békével és örömmel kezdünk élni, amelyet a világ nem adhat meg (vö. Jn 14,27). Ez a csendes öröm annak a tudata, hogy Isten szeretete lakozik bennünk; egy olyan szeretet, amely behatol gyengeségünkbe is, megvilágítja azt, és apránként belülről átalakít minket, hogy Jézus Krisztussal azonosuljunk.
Másrészt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sok környezetben elterjedt az a gondolkodásmód, amely a boldogságot az anyagi jóléttel és az élvezettel azonosítja. Ennek ellenére jól tudjuk, hogy hivatásunk nem a világ elől való menekülés, hanem annak szeretete és a belső átalakításában való közreműködés. De ahhoz, hogy ezt elérjük, ahogy Szent Josemaría mondta nekünk, szemlélődő lelkeknek kell lennünk: „Az isteni meghívásnak nagyon konkrét célja van: elvezetni téged a föld minden szegletébe, miközben te szilárdan Istenben gyökerezel” (Párbeszéd az Úrral, 11).

Így válhatunk azzá a jó talajjá, amelyről Jézus beszél a magvetőről szóló példabeszédében, és amely lehetővé teszi, hogy Isten igéje jó gyümölcsöt teremjen életünkben: nagyobb belső szabadságot, mértékletes és mélyebb örömöt, valódibb bizalmat Istenben, valamint a mások szükségleteire figyelmesebb tekintetet. De ha a magot tövisek veszik körül – vagyis a túlzott anyagi gondok és a gazdagság iránti vágy –, akkor terméketlen marad: az ember elveszíti belső szabadságát, kevésbé lesz nyitott Istenre és másokra, és végül olyan biztosítékokba helyezi reményét, amelyek nem tudják kielégíteni a szívét.
Törekedjünk határozottan arra, hogy a nagy és a kicsi dolgokban egyaránt elkerüljük, hogy a materialista kultúra elrontsa a szívünk és az életterünk jó talaját (vö. Mt 13,22). Ha elhanyagoljuk a szegénységet, akkor elkerülhetetlenül sekélyesebb lesz az a vágy, hogy hozzájáruljunk, hogy más lelkekben gyökeret verjen Isten szeretete. Ebben az értelemben Szent Josemaría ezt az erényt nagyon közvetlenül összekapcsolta az apostoli buzgalommal: „Ne ragaszkodj a világi javakhoz. Szeresd és gyakorold a lelki szegénységet: elégedj meg annyival, amennyi a józan és mértékletes élethez kell. –Különben sosem lesz belőled apostol.” (Út, 631.)
Az apostoli buzgóság hiánya mögött könnyen megbújhat egy olyan életmód, amelyet a lelket elálmosító kompenzáló viselkedés jellemez. Atyánkkal – akinek ünnepét ebben a hónapban ünnepeljük – együtt arra buzdítalak benneteket, hogy ha szükséges, mindannyian tegyünk személyesen egy lépést előre a megtérés ezen pontjában. Ez kétségkívül egyre mélyebb szeretetet jelent majd Urunk iránt, és lehetővé teszi számunkra, hogy hatékonyabban vigyük el Őt a világba.
Helyezzük ezt a vágyunkat Szűzanyánk kezébe, hogy ő tanítson meg minket arra, hogy mindig újra felfedezzük a szegény és teljes mértékben Isten szeretetének szentelt élet szépségét.
Maradjunk szorosan egyesülve az imádságban a Szentatyáért és szándékaiért, most konkrétan első enciklikájának hatékony elterjedéséért és spanyolországi apostoli útjának gyümölcseiért.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket,

Atyátok

Róma, 2026. június 14.