Drága Gyermekeim, Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Ebben az üzenetben arra szeretnélek benneteket meghívni, jobban elmélyüljünk a szegénység erényének néhány vonatkozásában, ebből ugyanis „Krisztus jó illata" árad, ahogy Szent Pál írja (vö. 2Kor 2,15).

Szent Josemaría gyakran emlegette ezt az erényt, amelyben nem csupán külső lemondást látott, hanem a Krisztus által tanított szeretet egyik formáját, egy olyan szív megnyilatkozását, aki Istenhez szeretne tartozni. Krisztus szegényen akart megszületni, élni és meghalni; ugyanakkor a különböző körülményekhez és emberekhez illő módon mutatkozott meg. Isten Fia, aki mindent birtokolhatott volna, az alázat és az önmegtagadás útját választotta (vö. Fil 2,6-8), és ebben a szegénységben nyilvánul meg egy olyan szív szépsége, amely szabad és teljesen nyitott az Atyaisten akaratára.

A szentek a legkülönbözőbb formákban tanúskodnak erről a valóságról. Ők a szegénységben nem veszteséget, hanem a teljességet fedezték fel, mert az a lélek, amely megszabadul a rendezetlen kötelékektől, új szabadságot fog megtapasztalni: a szeretet szabadságát. „Ha őszintén vágyunk arra, hogy Isten legyen útitársunk, a vagyon elveszíti túlzott jelentőségét, mert rátalálunk az igazi kincsre, amelyre valóban szükségünk van." (XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára, 2025. november 16.).

A szegénység erényének konkrét megnyilvánulásai számos körülménytől függhetnek. Ami az egyik ember számára szükséges vagy nagyon hasznos, az a másik számára felesleges lehet; ami ugyanazon személy számára egy adott helyzetben szükséges, később már nem feltétlenül az. Másrészt, a nyilvánvaló esetek kivételével, a szükséges, a kívánatos és a felesleges közötti megkülönböztetés – itt és most – többet igényel, mint pusztán külső szempontokat: megköveteli a jól képzett lelkiismeretet, a körültekintést és a szegénység élésére való őszinte hajlandóságot, ami magában foglalja azt is, hogy tanácsot kérjünk, ha nem látjuk tisztán, hogy egy kiadás vagy egy döntés valóban kívánatos-e.

Amikor az erény, a lelki szegénység lelkülete valóban gyökeret ver az életünkben, a szívünk könnyebbé válik, és az isteni kegyelem segítségével könnyebben emelkedik a szemlélődés felé. A lélek megtanulja jobban felismerni a Szentlélek finom és gyengéd érintéseit. Így a mindennapi teendők közepette olyan békével és örömmel kezdünk élni, amelyet a világ nem adhat meg (vö. Jn 14,27). Ez a csendes öröm annak a tudata, hogy Isten szeretete lakozik bennünk; egy olyan szeretet, amely behatol gyengeségünkbe is, megvilágítja azt, és apránként átalakít minket belülről, hogy Jézus Krisztussal azonosuljunk.
Másrészt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sok környezetben elterjedt az a gondolkodásmód, amely a boldogságot az anyagi jóléttel és az élvezettel azonosítja. Ennek ellenére jól tudjuk, hogy hivatásunk nem a világ elől való menekülés, hanem annak szeretete és a belső átalakításában való közreműködés. De ahhoz, hogy ezt elérjük, ahogy Szent Josemaría mondta nekünk, szemlélődő lelkeknek kell lennünk: „Az isteni meghívásnak nagyon konkrét célja van: elvezetni téged a föld minden szegletébe, miközben te szilárdan Istenben gyökerezel" (Párbeszéd az Úrral, 11).

Így válhatunk azzá a jó talajjá, amelyről Jézus beszél a magvetőről szóló példabeszédében, ami által lehetővé válik, hogy Isten igéje jó gyümölcsöt teremjen életünkben: nagyobb belső szabadságot, mértékletes és mélyebb örömöt, valódibb bizalmat Istenben, valamint a mások szükségleteire figyelmesebb tekintetet. De ha a magot tövisek veszik körül – vagyis a túlzott anyagi gondok és a gazdagság iránti vágy –, akkor terméketlen marad: az ember elveszíti belső szabadságát, kevésbé lesz nyitott Istenre és másokra, és végül olyan biztosítékokba helyezi reményét, amelyek nem tudják kielégíteni a szívét.
Törekedjünk határozottan arra, hogy a nagy és a kicsi dolgokban egyaránt elkerüljük, hogy a materialista kultúra elrontsa a szívünk és az életterünk jó talaját (vö. Mt 13,22). Ha elhanyagoljuk a szegénységet, akkor elkerülhetetlenül sekélyesebb lesz az a vágy, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy más lelkekben is gyökeret verjen Isten szeretete. Ebben az értelemben Szent Josemaria nagyon közvetlenül kapcsolta össze ezt az erényt az apostoli buzgalommal: „Ne ragaszkodj a világi javakhoz. Szeresd és gyakorold a lelki szegénységet: elégedj meg annyival, amennyi a józan és mértékletes élethez kell. – Különben sosem lesz belőled apostol." (Út, 631.)
Az apostoli buzgóság hiánya mögött könnyen megbújhat egy olyan életmód, amely a materiális javakkal igyekszik kompenzálni, ezzel eltompítva a lelket. Atyánkkal együtt, akinek ünnepét ebben a hónapban üljük, arra buzdítalak titeket, hogy, ha szükséges, mindannyian tegyünk egy lépést előre a személyes megtérés ezen pontjában. Ez kétségkívül egyre mélyebb szeretetet jelent majd Urunk iránt, és lehetővé teszi számunkra, hogy hatékonyabban vigyük el Őt a világba.
Helyezzük ezt a vágyunkat Szűzanyánk kezébe, ő tanítson meg minket arra, hogy mindig újra felfedezzük a szegény és teljes mértékben Isten szeretetének szentelt élet szépségét.
Maradjunk szorosan egyesülve a Szentatyáért és szándékaiért való imádságban, most kifejezetten első enciklikájának hatékony elterjedéséért és spanyolországi apostoli útjának gyümölcseiért.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket,

Atyátok

Róma, 2026. június 14.