Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Május beköszönte mindig különleges örömmel tölti el a lelkünket. A húsvéti örömhöz hozzáadódik az a néhány hét, amelyet számos országban különleges módon a Szűzanyának szentelünk. Hogy is ne töltené el örömmel a gyermekeket, amikor különösen és közelebbről érzik édesanyjuk jelenlétét? Ennek így kell lennie. Amint egy ókori egyházi író fogalmazott, Szent Erzsébetnél tett látogatása során Szűz Mária „nyelvéből – mint egy forrásból – (…) isteni adományok folyója tört elő. Valóban, ahol megjelenik akegyelemmel teljes, mindent öröm tölt el”.[1]

Ma Veletek együtt szeretnék újra feleleveníteni néhány okot, amely az év ötödik hónapjában örömre és hálára indít. Már az első nap, munkás Szent József ünnepe – amelyet épp ma ünneplünk – valódi gaudium, öröm pillanata azon nők és férfiak számára, akiknek hozzánk hasonlóan a szakmai munkában és a mindennapi tennivalókon keresztül kell szentté válniuk és apostolkodniuk. Emlékszem, mennyire örült az Atyánk, amikor először ünnepeltük meg ezt a liturgikus emléknapot, hiszen – amint egy szentbeszédében fogalmazott – ez az ünnep, amely mintegy a munka isteni értékének szentté avatása, megmutatja, hogyan visszhangzanak az Egyházban, annak közösségi és nyilvános életében az Evangélium azon alapigazságai, amelyeket Isten szándéka szerint a mai korunkban különösen fontolóra kell venni.[2]

Munkás Szent József ünnepe arra buzdít, hogy ne veszítsük szem elől a szent pátriárka hosszú éveken keresztül végzett munkájához hasonló becsületes, jól végzett szakmai feladatok természetfeletti értékét. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy munkánkat természetfeletti és emberi tökéletességgel végezzük, vagyis arra vágyva, hogy általa dicsőítsük Istent és szolgáljuk a felebarátainkat, függetlenül attól, hogy a társadalom milyen értéket tulajdonít neki. Hányszor hallottam Szent Josemaríát arról beszélni, hogy az emberi munka isteni értéke attól az Isten iránti szeretettől függ, amellyel végezzük, és attól a szolgálatkészségtől, amellyel elkezdjük és befejezzük!

Megragadom az e levél kínálta alkalmat, hogy arra kérjelek, imádkozzatok a Prelatúra 35 diakónusáért, akiket négy nap múlva szentelek pappá. Az ezt megelőző években mindegyikük mindent megtett azért, hogy szentté váljon és apostolkodjon civil foglalkozása területén. Mostantól kezdve a papi munka úgymond szakmai hivatásukká válik, és ennek szentelik a nap minden óráját, mérhetetlen örömöt érezve afelett, hogy az Úr eszközül használja őket, hogy a megváltást minden lélekre kiárassza. Imádkozzunk, hogy szent, nagy tudású, vidám és a természetfeletti téren sportos papok legyenek, épp ahogy Szent Josemaría kívánta:pap papok, száz százalékig papok.[3]

Nagy örömmel töltött el az az út is, amelynek keretében Húsvét első hetében Kamerunban jártam, ebben az országban, amely oly sok reményt nyújt az Egyháznak Afrikában és az egész világon. Ugyanígy örömforrás volt az a néhány nap, amelyet Pamplonában töltöttem a Navarrai Egyetemi Klinika fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Az elmúlt ötven év során rengetegen – orvosok, ápolók, adminisztratív alkalmazottak – szentelték magukat annak, hogy keresztény szellemiséggel gondoskodjanak a betegekről, és betegek ezrei nyerték vissza egészségüket, tanulták meg felajánlani Istennek szenvedéseiket, néhányan a halálukat, szorosan egyesülve Krisztussal a Kereszten. Teljes lelkemből hálát adok Istennek – és tegyetek így velem együtt Ti is – azért, hogy Szent Josemaría törődése a betegekkel, amely a Mű kezdeteitől fogva, sőt már korábban is megnyilvánult, testet öltött ebben a nagyszabású, az Alapítónk által személyesen ösztönzött projektben, akárcsak sok egyéb hasonló kezdeményezésben, amelyek az évek során számos országban megvalósultak.

Gyermekeim, május hónapja azonban elsősorban arra hívja fel a figyelmünket, hogy Szűz Mária folyamatosan jelen van az Egyház és minden egyes keresztény életében. Mi sem logikusabb tehát, mint hogy igyekezzünk az elkövetkező heteket lelki és apostoli szempontból a lehető leggyümölcsözőbbé tenni.

Először egy nagyon kedves, Szűz Máriához kapcsolódó szokásról szeretnék szót ejteni: a májusi zarándoklatról. Holnap, május 2-án lesz az évfordulója az első zarándoklatnak, amelynek keretében 1935-ben Szent Josemaría és két fia a sonsolesi kegyhelyen imádkozott, egyúttal meghonosítva ezt a Szűz Máriához kapcsolódó szokást a Műben. Azóta az Atyánk példájára hány ezer kápolna és kegyhely vált áhítatos zarándoklatok célpontjává az egész világon! Kérjük ezért az Atyánkat, hogy a zarándoklatot az őrá jellemző összeszedett módon, a Szűzanyába vetett bizalommal és apostoli lelkülettel végezzük, és hívjuk el magunkkal egy-egy barátunkat, munkatársunkat vagy családtagunkat, hogy így együtt mutassuk ki gyermeki szeretetünket a Szűzanya iránt.

A hónap közepe táján lesz a fatimai Szűz Mária ünnepe, valamint annak a kilencednek az évfordulója, amellyel Szent Josemaría 1970-ben a guadalupei Szűzanyához fordult: e két emléknek arra kell indítania minket, hogy nagy gonddal végezzük az elmélkedő és szóbeli imádságainkat, különös tekintettel a rózsafüzérre, amelyet olyannyira ajánlott a Szűzanya a három kis pásztornak. Legyünk szentül nagyratörőek apostoli szándékainkban, kérjük Szűz Mária közbenjárását az Egyházért és a Pápáért, a hit évének gyümölcseiért – amelyre már most készülünk – és a keresztény élet megújulásáért az egész világon.

17-én – amely idén egybeesik az Úr mennybemenetelének ünnepével – lesz az Atyánk boldoggá avatásának huszadik évfordulója. A kegyelem óriási csodáinak emlékeit idézi fel bennünk ez a nap, amelyben oly nagy része volt Boldog II. János Pálnak és szeretett don Álvarónknak! Milyen kiváló alkalom ez arra, hogy még hálásabbak legyünk Istennek, és hogy még nagyobb elhatározással akarjuk követni annak példáját, akit a Menny hűséges eszközül választott ki az Opus Dei alapítására!

A hónap ezt követő napjaiban a Szűzanyával együtt készülhetünk Pünkösd ünnepére, amely idén május 27‑ére, vasárnapra esik. Szent Josemaría arra buzdított, hogy az előkészület napjaiban vagy az ünnepet követően személyes módon éljük meg a Szentlélekhez intézett tizedet. Különösen fontos, hogy e napokban nagyon közel legyünk a Szűzanyához, hogy megtanuljunk tőle bensőségesebb kapcsolatba kerülni a lelkünket megszentelő Szentlélekkel.

Néhány hete – arról elmélkedve, hogy Szűz Mária a jeruzsálemi cenákulumban az apostolokkal és a szent asszonyokkal együtt várta a Vigasztaló eljövetelét – XVI. Benedek megjegyezte, hogy Máriával veszi kezdetét Jézus földi élete és az egyház élete egyaránt.[4] Isten úgy akarta, hogy Fia Szűz Mária tiszta méhében öltsön testet, és maga az Úr adta őt nekünk édesanyánkként a Kereszt tövében. Ezért amikor az első tanítványok összegyűltek a cenákulumban, hogy együtt várják a megígért Vigasztalót, Szűz Mária ott volt velük, és imádkozva esdekelt „a Szentlélek ajándékáért, aki az angyali üdvözletkor őt már beárnyékolta”.[5]

A Pápa figyelmeztet rá, hogy Isten Anyjának jelenléte a Tizenegy körében a Mennybemenetel után nem pusztán egy megtörtént eseményről készült történeti feljegyzés, hanem értékes jelentést hordoz, hiszen Mária megosztja velük azt, ami a legértékesebb az életében: Jézus élő emlékét, az imádságban; megosztja velük e Jézustól kapott küldetést: megőrizni Jézus emlékét és így megőrizni a jelenlétét.[6]

Nem nehéz elképzelni, hogy az Úr mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele közötti időszakban a tanítványok, Jézus anyja mellett maradván, nagy áhítattal hallgatták, ahogy a szívében őrzött emlékekről mesélt nekik: az Ige megtestesüléséről, Jézus születéséről Betlehemben, a Heródes-féle üldözést követő bizonytalan hónapokról, a munkával töltött évekről, a názáreti életről, az Úr nyilvános működésének boldog pillanatairól, az igehirdetésről és a csodákról, Jézus kínszenvedésének, halálának és temetésének szomorú pillanatairól, majd a feltámadás öröméről, az Úr megjelenéseiről Júdeában és Galileában, valamint a Mester utolsó útmutatásairól… Szűz Mária csodálatos élményein keresztül a Szentlélek fokozatosan felkészítette az apostolokat és a többi tanítványt a Pünkösd teljességére.

Gyermekeim, milyen csodás iskola a cenákulum! Az imádság iskolája, amelyben Szűz Mária tanításának nincs párja. Ő az imádság mesternője[7] – fogalmazott az Atyánk –, és egyben a rejtett és csöndes áldozat mesternője.[8] A Szűzanya figyel a Vigasztaló sugallataira, és megtanítja az elsőknek, hogy az összeszedett imádságban meghallják Isten szavát. Jézus Anyját tisztelni az Egyházban ezért annyit jelent, mint megtanulni imádkozó közösségnek lenni: ez az egyik lényeges vonás, amelyet Apostolok cselekedeteiben (vö. ApCsel 2,42) felvázolt keresztény közösség első leírásában olvashatunk. Gyakran folyamodunk az imádsághoz nehézségek idején, személyes problémák kapcsán, amelyek arra indítanak, hogy az Úrhoz forduljunk fényért, vigaszért és segítségért.  Mária arra hív, hogy tárjuk szélesebbre az imádság kereteit, ne csak szükség esetén forduljunk Istenhez és ne csak saját magunkért, hanem egyhangú, kitartó és hűséges imádsággal is, egy szívvel-lélekkel (vö. ApCsel 4,32).[9]

Szűz Mária ezt a küldetést bízza azokra, akik hűséges gyermekei akarnak lenni: megtanítani másokat arra, hogy minden pillanatban Istenhez forduljanak, ne csak a sürgős szükségletek vagy nehézségek idején. Ahogy Szent Josemaría írta,egyesek számára ismerősnek, mások számára újnak tűnik, de mindenkinek fáradságos út ez. Mégis (…) nem szűnök meg hirdetni, hogy feltétlenül szükséges, hogy imádkozó emberek legyünk: mindig, minden alkalommal és a legkülönbözőbb körülmények között, mert Isten sosem hagy el minket. Nem keresztény magatartás, ha Isten barátságára csak végső menedékként gondolunk. Vagy talán normálisnak tartjuk azt, ha mellőzzük és elfelejtjük azokat az embereket, akiket szeretünk? Természetesen nem. Szavaink, vágyaink, gondolataink folyton azokra irányulnak, akiket szeretünk: állandóan jelen vannak. Ugyanígy van ez Istennel is.[10]

Így viselkedett mindig a Szűzanya. A Golgotán, a Kereszt tövében imádkozik. Ez nem új nála. Így tett mindig, miközben a kötelességeit teljesítette és az otthonáról gondoskodott. A földi dolgok közepette Istenre figyelt. Krisztus (…) azt akarta, hogy Anyja is – a legmagasztosabb teremtmény, kegyelemmel teljes – megerősítsen bennünket abban a törekvésünkben, hogy tekintetünket mindig az isteni szeretetre irányítsuk.[11]

Szűz Mária most a Mennyből – amelynek dicsőségébe felvétetett testestül-lelkestül – követi nagyon közelről minden egyes gyermeke minden lépését, szó szerint teljesítve a feladatot, amelyet Jézus Szent János személyében bízott rá: Asszony, nézd, a fiad.[12] Bízzuk rá személyes és egyházi életünk valamennyi szakaszát – ajánlja XVI. Benedek –, köztük a Mennybe való átköltözésünket életünk végén. Mária felhívja figyelmünket az ima szükségességére és megmutatja nekünk, hogy csakis a Fiával való állandó, bensőséges, szeretetteljes kapcsolat által válunk képessé arra, hogy önmagunkból kilépve bátran eljussunk a föld végső határáig és mindenütt hirdessük az Úr Jézust, a világ Megváltóját.[13]

Az Üdvözlégyben az Atyánkra jellemző napi áhítattal imádkozzuk, hogy az Úr van teveled? Milyen kitartóan kérjük a Szűzanyát, hogy segítsen kihasználnunk a Szentlélek ajándékait és gyümölcseit?

Tegyétek továbbra is magatokévá a szándékaimat, amelyek összefoglalhatóak az Egyházért, a Pápáért, a papokért és szerzetesekért, valamint az egész keresztény nép szentségéért való intenzív imádságban. Szűz Mária közbenjárására kérjük a Szentlelket, hogy mindenkiben, pásztorokban és hívekben egyaránt élessze fel a vágyat arra, hogy minden pillanatban Isten szent akaratát teljesítsék.

Tartsatok velem, amikor néhány nap múlva Szlovákiába utazom: hogy az Opus Dei szellemisége ott is egyre jobban elterjedjen, és mindenütt terjessze az Egyház iránti szeretetet, valamint a vágyat a mindennapi tennivalók révén való megszentelődés és megszentelés iránt. El sem tudjátok képzelni, milyen kitartó áhítattal imádkozott az Atyánk ezért az országért 1968-ban, amikor az megpróbálta lerázni magáról a marxizmus igáját.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket.

Atyátok,

          + Javier

Róma, 2012. május 1.

[1] PSZEUDO CSODATÉVŐ SZENT GERGELY: II. szentbeszéd az angyali üdvözletről [2] SZENT JOSEMARÍA: Es Cristo que pasa (Krisztussal találkozni), 52

[3] SZENT JOSEMARÍA: Pap mindörökké című szentbeszéd, 1973. április 13.

[4] XVI. BENEDEK: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2012. március 14.

[5] II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 59

[6] XVI. BENEDEK: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2012. március 14.

[7] SZENT JOSEMARÍA: Út, 502

[8] Ugyanott, 509

[9] XVI. BENEDEK: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2012. március 14.

[10] SZENT JOSEMARÍA: Isten barátai, 247

[11] Ugyanott, 241

[12] Jn 19,26

[13] XVI. BENEDEK: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2012. március 14.