A Prelátus 2011. januári levele

A prelátus a pápa új évi üzenetét visszhangozva, a szabadság fontosságáról ír, amely szükséges ahhoz, hogy Istent és minden embert szeressünk.

2011.01.11.

Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

A Karácsony éjszakáját követő napokban a liturgia újra és újra a zsoltár szavait idézi fel: énekeljetek új éneket az Úrnak, minden föld zengjen dalt az Úrnak! Énekeljetek az Úrnak és áldjátok nevét, naponként hirdessétek üdvösségét! Hirdessétek dicsőségét a pogányok között, csodatetteit minden nép előtt![1]

Ennek az ismételt örömre való felhívásnak egyértelmű oka van: Isten Fiának születése, aki anélkül, hogy Istensége megszűnt volna, emberré lett, hogy megszerezze számunkra a valódi szabadságot. Az Atya, amikor elérkezett az idők teljessége, elküldte Egyszülött Fiát, − aki a Szentlélek munkálkodása által − Szűz Máriától született, hogy helyreállítsa a békét, és hogy megváltsa az embert a bűntől, s így a fogadott fiúságot elnyerjük (Gal, 4, 5). Hogy Isten gyermekeivé legyünk, s hogy képesek legyünk részt venni Isten belső életében: hogy így az új ember, Isten fiainak eme új élete (vö. Róm 6, 4-5) meg tudja szabadítani az egész világegyetemet a káosztól, minden dolgot helyreállítson Krisztusban (vö. Ef 1, 9-10), aki az embert kibékítette Istennel (vö. Kol 1, 20)[2].

A Megváltó, megszámlálhatatlan egyéb javak mellett, elhozta nekünk a szabadság nagy adományát, hogy szeretetből tudjuk Istent szolgálni, a Szentlélek hathatós közreműködésének köszönhetően, aki „fiúkká tett minket a Fiúban”[3]. Krisztus titokzatos testéhez való csatlakozásunk által megszabadultunk a félelemtől, mely rabszolgaságba döntött minket. Szent Pál így emlékeztet: a meghívásotok szabadságra szól (...) A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket![4]

Szent Josemaría az Evangélium szavaival kapcsolatban − veritas liberabit vos, az igazság szabaddá tesz benneteket[5] −, a következőket írta:

Miaz az igazság, ami egész életek számára megnyitja és teljessé teszi a szabadság útját? Avval az örömmel és bizonyossággal mondom meg nektek, ami az Isten és teremtényei közti kapcsolatból fakad: tudni, hogy Istentől származunk, hogy a Legszentebb Szentháromság szeret bennünket, hogy a Legfenségesebb Atya gyermekei vagyunk. Kérem Urunkat, hogy egészen magunkba fogadhassuk, és naponta ízlelhessük ezt, mert akkor tudunk szabad emberként cselekedni. És ne felejtsétek el: aki nem tud róla, hogy Isten fia, nem ismeri léte legbelső igazságát, és cselekvéseiből hiányzik azok méltósága és fölénye, akik mindenekfölött szeretik az Urat.[6]Azért idézem annyiszor Atyánk megállapításait, mert olyanok, akár az aranyérmék, melyeket Isten ad a kezünkbe; próbáljuk a lehető legjobban megérteni őket, hiszen olyan embertől származnak, aki csak Jézus Krisztus követését, az Anyaszentegyház és a lelkek szolgálatát tartotta szem előtt. Újból csak azt tanácsolom nektek: használjátok ki jobban ezt a kincsestárat, ami mélyen össze fog minket kapcsolni a mennyország akaratával. A szabadság, amely által képesek vagyunk Istent, és Általa az összes embert szeretni, az istengyermekségünk egyik legalapvetőbb következménye. Ezért kell védenünk, tisztelnünk és a létezés minden rendjében előmozdítanunk a szabadságot. Ez az idei témája a Béke Világnapjának, melyet ma, január 1-jén ünneplünk. A vallás szabadsága, a békéhez vezető út című üzenetében XVI. Benedek pápa felhívást intéz a vezető politikusokhoz, vallási vezetőkhöz, és minden jóakaratú férfihoz és nőhöz, hogy előmozdítsák és megvédelmezzék ezt a hatalmas jót, mely azok sajátja, akik Isten képére és hasonlatosságára lettek teremtve, s amely − az élet adományával együtt − az emberi jogok legmélyebb alapját képezi. Valóban − írja a pápa −, az igazságra és a jóra való nyitottság, az Isten felé való megnyílás, amely az ember természetében rejlik, teljes méltóságot kölcsönöz minden embernek és biztosítja a személyek között a kölcsönös tiszteletet. Ezért a vallásszabadságot nem csupán úgy kell értelmeznünk, mint a tiltásoktól való mentességet, hanem még ezt megelőzően úgy, mint annak a lehetőségét, hogy döntéseinket az igazságnak megfelelő módon hozhassuk meg.[7] Eszünkbe jut, hogy Szent Josemaría egész élete során milyen erélyesen védelmezte a szabadság isteni adományát. Ez teljesen nyilvánvalóan tetten érhető egy újságírónak adott válaszában. Alapítónk ezt mondta: az Opus Dei, alapításától kezdve, soha nem tett hátrányos megkülönböztetéseket: mindenkivel együtt dolgozik és együtt él, mert minden emberben lelket lát, akit tisztelni és szeretni kell. Ezek nem csak szavak. A Mű az első olyan katolikus szervezet, amely a Szentszék engedélyével nem katolikusokat, sőt még nem keresztényeket is felvesz munkatársai közé. Mindig is védelmeztem a lelkiismereti szabadságot. Nem tudom megérteni az erőszakot: szerintem nem alkalmas sem a meggyőzésre, sem a legyőzésre; a hibákat imával, Isten kegyelmével, tanulással a különböző kérdések tanulmányozásával lehet legyőzni; soha nem erővel, mindig szeretettel.[8] Sajnos napjainkban sok országban az Isten tiszteletéhez és szolgálatához való jog – úgy, ahogyan azt a lelkiismeret diktálná −, komoly nehézségekbe ütközik. Nem kevés helyen, ad hangot sajnálatának a Szentatya, jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt[9]; üldöztetést, mely gyakran − ahogy annak nemrégiben újból tanúi voltunk − vértanúsághoz vezet. Más országokban − folytatja a Szentatya − csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívekkel vagy a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak.[10] Ráadásul ez általábankeresztény többségű és évszázados hagyományú országokban történik. Egyetlen becsületes ember sem maradhat közömbös ezekkel a hatalommal való visszaélésekkel szemben. Ez mind elfogadhatatlan, mivel sértés Isten és az emberi méltóság ellen, ezenfelül fenyegeti a biztonságot és a békét, valamint meggátolja a teljes értelemben vett emberi fejlődést.[11] Ne gondoljátok, hogy a jelenlegi helyzet teljesen újszerű vagy ismeretlen lenne. Napjainkban talán még inkább terjed és új árnyalatokkal jelentkezik, hiszen a kommunikáció is egyre könnyebb és gyorsabb, bár a közvéleményben nem mindig tulajdonítanak a vallási türelmetlenségnek olyan jelentőséget, mint amilyet érdemelne. De nincs új a nap alatt, hiszen maga Jézus is figyelmeztetett: ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket (…). Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.[12] Már az Ószövetségben is meg van írva. Hallgassuk csak újra Szent Josemaríát: emlékezzetek a második zsoltárra: Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen (Zsolt 2, 1-2). Látjátok? Semmi új. Ellenálltak Krisztusnak már születése előtt, szembeszálltak vele, mialatt ő békésen átvándorolt Palesztinán; üldözték akkor és üldözik ma, támadva misztikus testének tagjait. Miért ennyi gyűlölet, miért gyönyörködnek kárörömmel a tiszta jóhiszeműségben, miért tiporják el mindenütt a lelkiismeret szabadságát?[13]Megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik a századok során feltették ezt a kérdést. A választ a Szentírásban, s főképpen a Jelenések Könyvében találjuk meg, ami képekkel és szimbólumokkal teli nyelvezettel tárja elénk az Egyháznak a történelem folyamán vívott harcait, míg Jézus Krisztus dicsőségben el nem jön, hogy végleg birtokba vegye országát. Hogy sokan ragaszkodnak az igazságtalan viselkedéshez?− írta Szent Josemaría.Igen, de az Úr ösztönöz minket: Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted(Zsolt 2, 8-9). Erős ígéretek, de Isten ígéretei: nem tudunk úgy tenni, mintha nem lennének. Krisztus nem hiába a világ Megváltója, és nem hiába uralkodik, önállóan, az Atya jobbján.[14]A pápa legelőször is az imádságra buzdít üzenetében: arra hívom fel a katolikusokat, hogy imádkozzanak hittestvéreikért, akik az erőszaktól és a vallási türelmetlenségtől szenvednek, s legyenek velük szolidárisak.[15]Minden nap valódi hittel és bizalommal telve forduljunk az Úrhoz őszinte kéréssel mindazokért, akik vallási meggyőződésük miatt − rejtett vagy nyílt − üldöztetést szenvednek. Kérlek titeket, hogy tegyetek így, az Úr azon szavait használva, melyek olyan gyakran hagyták el Atyánk ajkait is, és amelyeket mi is minden nap elismétlünk: ut omnes unum sint![16], hogy mindnyájan egyek legyenek Isten szeretete és Isten képmásainak tisztelete által. Így együttműködhetünk egy olyan világ építésén, amelyben mindenki szabadon megvallhatja vallását vagy hitét, és megélheti Isten iránti szeretetét teljes szívével, teljes lelkével és teljes elméjével (vö. Mt 22, 37).[17] Hogy ez az egyetemes testvériség utáni sóvárgás ne maradjon hatástalan vágy, igyekezzünk maximális megértéssel és gyengédséggel fordulni többi katolikus testvérünk felé, s törekedjünk arra, hogy az összes utat szeressük, mely az Egyház ölén Istenhez vezet. Gondoljunk arra az evangéliumi részletre, amely Jézus néhány apostolának türelmetlenségét beszéli el − még nem szállt le rájuk a Szentlélek −, azoknak a tevékenységével kapcsolatban, akik nem tartoztak a tanítványok közé: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van.[18]Atyánk így szokta kommentálni ezt a részletetgyermekeim, soha ne gördítsetek akadályt azok apostoli munkája elé, akik Jézus Krisztusért dolgoznak (…). Minket nem zavar senki. Mi nagyon örülünk neki, hogy mindenki dolgozik: hiszen a lelkek világa egy végtelen tenger! Szeressétek mások munkáját! Senki nem zavar bennünket.[19] Manapság és mindig is, az egyik legfontosabb feladat abban áll, hogy mindenkit megtanítsunk így viselkedni, különösképpen pedig a fiatalabb generációkat. Hiszen a megfelelő példával és tanítással milyen nagy munkát tud véghezvinni egy édesapa vagy édesanya a gyermekeivel a családi fészekben! Vagy ugyanígy az iskolában egy keresztény szemléletű tanár. Vagy egy barát apostoli munkája során a barátaival, a barátság és a bizalom apostolkodásának köszönhetően, melyre Szent Josemaría is tanított minket. Ez a cselekvésnek egy nagyon hatásos módja, hogy száműzzük avallási fundamentalizmust és a laicizmust, melyek − ahogyan a pápa is rámutat −, egymás tükörképeként egyaránt a jogos pluralizmusnak és a laicizmus alapelvének a szélsőséges elutasításai.[20] Apró, de állandó cselekedetekkel, még ha úgy tűnik, hogy kevés jelentőséggel is bírnak, a tóba esett kőhöz hasonló jelenséget idézhetünk elő, mely egyre szélesebb és egyre távolabbi köröket hoz létre.[21] Elutasítod a sajnálatos módon oly általános pletykákat? Törekedsz rá, hogy megértőbb légy és amikor szükségesnek látszik, véghez tudod vinni a szeretetből fakadó testvéri feddést? Tiszteletben tartod és nem korlátozod mások személyiségét?.

Valamint mindegyikünk igyekezzék saját emberi szabadságjogának használata közben a társadalmi szokásokra és a törvényekre a módjában álló becsületes eszközökkel hatással lenni, s másokat is, akik esetleg nem hívők, de jó akaratú emberek, meghívni a megértés iránti elköteleződésre. Mert a vallásszabadság nem kizárólagosan a hívőké, hanem a föld minden népe teljes családjának közös kincse. Kikerülhetetlen alkotóeleme minden jogállamnak: nem lehet megtagadni anélkül, hogy ezzel egyidejűleg ne szenvedne csorbát minden alapvető jog és szabadság, mivel a vallásszabadság ezeknek a szintézise és csúcsa.[22] Atyánk születésének újabb évfordulójához közeledünk. Ilyenkor megajándékozhatjuk őt azzal, hogy még hűségesebbek leszünk tanításához, terjesztjük alakjának és írásainak ismeretét.Akik mellette élhettünk, és személyes kapcsolatunk volt vele, tanúsíthatjuk írásban hátrahagyott szavai igazát:egész életemben a személyes szabadságot hirdettem, személyes felelősséggel. Azt kerestem és keresem mindenfelé, ahogyan Diogenész keresett egy embert. És minden nap, minden földi dolognál jobban szeretem: ez egy olyan kincs, melyet soha nem értékelünk eléggé.[23]Ennek az Istenbe − és ebből kifolyólag a szabadságba − olyannyira szerelmes papnak az életében és tanításában válaszokat találunk megannyi barát és munkatárs kérdéseire, akik a jót és a boldogságot keresik, de nem találják, mert senki nem mutatta meg nekik, hol vannak. Mielőtt befejezem, azt kívánom, hogy osztozzatok abbéli örömömben, hogy Karácsony előtt Bukarestbe, Romániába utaztam. A Mű ott lakó tagjai szépen boldogulnak, vidáman, a hely szűkéből adódó nehézségek közepette, minimális kényelmi szükségletek között, ahogyan Atyánk ismételte Aquinói Szent Tamás tanítására támaszkodva; és ez a valóság lelkek gyümölcseit hozza magával. Csak két, de elég intenzív napig tartózkodtam ott, melyek során újból kézzelfoghatóvá vált számomra, ahogyan az Opus Dei szellemisége egymástól annyira eltérő hagyományú és kultúrájú helyeken gyökeret ver. Segítsetek nekem hálát adni az Istennek, és továbbra is kérjétek Őt az Egyházért, a pápáért, egyesülve az összes szándékommal – amelyek oly számosak.

Minden szeretetemmel megáldalak Titeket, és lelki gyümölcsökben bővelkedő új esztendőt kívánok Nektek,

Atyátok,

+Javier

Róma, 2011. január 1.

[1] Zsolt 95, [96] 1-3.

[2] SZENT JOSEMARÍA: Krisztussal találkozni. 183.

[3] II. Vatikáni zsinat, Const. past. Gaudium et spes, 22.

[4] Gal 5, 13 és 1

[5] Jn 8, 32

[6] SZENT JOSEMARÍA: Isten barátai. 26.

[7] XVI BENEDEK: üzenet a Béke Világnapja alkalmából (2011) 3.

[8] SZENT JOSEMARÍA: Beszélgetések 44.