Drága gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Most, amikor június elején írok nektek, a szívemben ismét túlárad annak érzése, hogy hálát kell adnunk Istennek minden ajándékáért. Úrnapja előestéjén az Opus Dei Prelatúra harminchat diakónusát szenteltem pappá. Két napja tartottuk Jézus Szentséges Szívének ünnepét, és tegnap volt Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatásának (Sarlós Boldogasszony) ünnepe. Mindezek az események arra hívnak minket, hogy hálásabbak legyünk Megváltónk iránt, akinek a kereszten megnyitott szívéből árad ránk minden ajándék. Hálával kell fordulnunk Mária felé is, a csodálatos és termékeny csatorna felé – ahogy Szent Josemaría szokta hívni –, akin keresztül kapjuk a Mennyország minden kegyelmét. Szeplőtelen Szívéhez fordulok – a liturgiában tegnap volt az emléknapja, bár idén nem ünnepeltük –, és arra kérem, hogy oltsa belénk az ő kifinomult szeretetét, hogy napról napra jobban megtanuljuk, hogyan kerüljünk közel a három isteni személyhez. Te hogyan szólítod meg személyesen az Atyaistent, a Fiúistent és a Szentlélek Úristent?

Haurietis aquas in gaudio de fontibus salutis,[1] örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból. XII. Pius Izajás próféta e szavait használta azon enciklikájának címéül, mellyel megemlékezett annak századik évfordulójáról, hogy Jézus Szentséges Szívének ünnepét kiterjesztették az egyetemes Egyházra. E dokumentumot felidézve XVI. Benedek a következőket írta: A Haurietis Aquas utal arra, hogy a Megváltó átszúrt oldala forrás. Ehhez a forráshoz kell járulnunk, hogy Jézus Krisztust igazán megismerhessük és szeretetét mélyebben megtapasztalhassuk.[2]

Tanúja voltam, ahogy Szent Josemaría mindig mély áhítatot táplált magában Jézus Szentséges Szíve iránt. Ezen áhítat még gyermekkorában vert gyökeret a lelkében, és az évek során még mélyebbre eresztette gyökereit az Atyánk benső életében és mély hittanbeli felkészültségében. Az Egyház – és e „kis része”, a Mű – életének nehéz pillanataiban a Megváltó Legszentebb Szívének ajánlotta fel az Opus Deit. Később, amikor az emberek lebecsülték e mély áhítatot, szenvedélyes szeretettel és mély teológiai érvekkel védelmezte azt, amint azt az Es Cristo que pasa (Krisztus előttünk jár) című kötet egyik szentbeszédében is láthatjuk.[3] E Szív irgalmát kérte, és ezáltal – a felmerülő összes nehézség ellenére – olyan béke és öröm töltötte el, amelyet a világ nem tud adni.[4]

Felhívta a figyelmet a gazdagságra, amely e szavakban van elrejtve: „Jézus Szentséges Szíve”. Ha az emberi szívről beszélünk” – mondta Szent Josemaría –, azt nemcsak az érzelmekre értjük, hanem az egész személyre, aki szeret és a többi ember felé fordul. Az emberek szóhasználatában – amelyet a Szentírás átvesz, hogy érthetővé tegye számunkra Isten dolgait – a szív középpont és forrás, a gondolatok, szavak és cselekedetek forrása, kifejezője és végső alapja.[5]

Deus caritas est,[6] az Isten szeretet. Végtelen szeretetéből az Atyaisten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.[7] Végtelen szeretetéből Jézus Krisztus megtestesült Szűz Mária méhében. Földünk egy rejtett zugában élt, hozzánk hasonlóan dolgozott, szenvedett és örült, végül pedig meghalt a kereszten, önként felajánlva életét bűneink váltságául. E szeretetből adta nekünk édesanyját a Golgotán, hogy nekünk is az édesanyánk legyen. Feltámadása és mennybemenetele után – szeretetből, az Atyával együtt – elküldte nekünk a Szentlelket, miközben ő maga is közöttünk maradt a legszentebb Oltáriszentségben: Testével és Vérével, Lelkével és Istenségével, az élet kenyereként, lelkünk és testünk táplálékaként, a ránk is váró dicsőséges feltámadás zálogaként és magjaként. A Vigasztaló – az Atya és a Fiú közötti szeretet – kegyelme által megtanít minket folyamatosan haladni az életszentség felé vezető úton. 

A Jézus Szentséges Szíve iránti áhítat egyben sürgető felhívás is arra, hogy elmélkedjünk hitünk központi misztériumairól és legyünk értük hálásak. Hangsúlyozzuk annak bizonyosságát, hogy Isten szeret, és hogy irántunk való odaadása valóság. És ha ajánljuk a Szent Szív tiszteletét, azt ajánljuk vele, hogy mindazzal, ami vagyunk – lelkünkkel, érzéseinkkel és gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel, munkánkkal és örömeinkkel – a teljes Jézushozforduljunk.  

Ezt jelenti valójában a Jézus Szíve iránti áhítat: megismerni Istent és magunkat, Jézusra tekinteni és hozzá fordulni, Hozzá, aki bátorságot önt belénk, tanít és vezet. Csak annak a számára felszínes a jámborságnak e formája, aki olyan kevéssé ember, hogy nem képes a megtestesült Isten valóságát felfogni.[8] Tápláljuk a lelkünkben e vizsgálódást, megpróbáljuk nap mint nap magunkat látni Benne?

A Szent Szív iránti áhítat az Egyház válasza a Szentháromság végtelen szeretetére. A Szentatya a következőket mondja róla: ezen áhítat tartalma minden igazi keresztény lelkiségnek és áhítatnak (devotio). Éppen ezért kell hangoztatni, hogy a Jézus Szíve-tisztelet alapja olyan régi, mint maga a kereszténység.[9] Ezért arra buzdítja a katolikusokat, hogy nyíljanak meg Isten szeretetének misztériuma felé. Engedjék, hogy ez átalakítsa őket.[10] És azt tanácsolja, hogy kerüljünk közelebb e forráshoz, hogy Jézus Krisztust igazán megismerhessük és szeretetét mélyebben megtapasztalhassuk. Így érthetjük meg jobban, mit is jelent Isten szeretetét Jézus Krisztusban felismerni. Ezt a szeretetet meg is tapasztaljuk, ha figyelmesen Jézusra szegezzük tekintetünket, mert így az Ő szeretetének megtapasztalását éljük át. Így pedig már tanúskodhatunk is róla mások előtt.[11]

Megismerni, megtapasztalni, átélni, tanúságot tenni: e négy kifejezési módban foglalható össze az, ahogy a keresztényeknek válaszolniuk kell Isten szeretetére. Eszembe ötlik a keresztény élet négy szakasza, amelyet Szent Josemaría alapítói küldetése kezdetétől fogva hangsúlyozott és mindig ajánlott. Fáradozásunkban, hogy olyanok legyünk, mint Krisztus, négy fokozatot különböztetek meg: őt keresni, rátalálni, hozzá kapcsolódni, szeretni. Talán úgy érzitek, hogy még az első fokozatban vagytok. Keressétek Őt telve vágyódással, keressétek magatokban erőtöket megfeszítve. Ha makacs törekvéssel teszitek, merem állítani, hogy már meg is találtátok, és akkor már hozzá is kapcsolódtatok, és szeretitek is, és megkezdődött vele mennyei párbeszédetek (vö. Fil3,20).[12]

Először tehát keressük Krisztust nap mint nap, társaságát éhezve és szomjazva: ahogy a szarvas a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram.[13] Ezért ügyelünk gondosan a keresztény áhítatgyakorlatokra, amelyeket megpróbálunk beleszőni minden egyes napunkba, különös tekintettel a Szentmisére és az imádságra - szóbeli és elmélkedő imádságra egyaránt. Égi Édesanyánk, az őrangyalok és a már Isten jelenlétében örvendező szentek közbenjárását kérjük. Különösen fordulunk Szent Josemaríához, aki szavai és példája által megmutatta nekünk – és sokmillió más embernek – az utat, amelyen mindennapi életünk során közel kerülhetünk Istenhez. 

Ha kitartóan igyekszünk egyre közelebb kerülni az Úrhoz – még akkor is, amikor száraznak vagy közömbösnek érezzük magunkat –, akkor megtapasztaljuk közelségét. Nem érzésekről beszélek, hanem arról a hitből fakadó bizonyosságról, amelyet a Szentlélek olt a lelkünkbe és amely szerint a kegyelem által valóban a legszentebb Szentháromság élő temploma vagyunk. Amint arra Szent Pál is oly gyakran emlékeztetett, az életünk Krisztus Jézusban teljesedik ki. És így, gyökeret verve és alapot vetve a szeretetben, nekünk is megadatik, hogy fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.[14] 

A pápa a következőket írja: ez a megtapasztalás és ez a megismerés egymástól elválaszthatatlan. Kapcsolatuk kölcsönös. Szükséges továbbá hangsúlyozni, hogy csakis akkor lehetséges Isten szeretetének ez a megismerése, ha alázatos imádság és nagylelkű rendelkezésre-állás társul hozzá.[15] Így Krisztusban kezdünk élni, vagyis elkezdjük minden feladatunkat és életünk minden pillanatát rá vonatkoztatni, mindenben csak arra törekedni, hogy az ő kedvére tegyünk, és kiüresíteni magunkat, hogy az Úr élhessen bennünk. Ez Szent Pál hitbeli tapasztalata: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, és feláldozta magát értem.[16]

Mily erőteljesen ismételte Szent Josemaría e sugalmazott szavakat! Jézus Krisztus élete, ha hűségesek vagyunk Hozzá, valamiképpen megismétlődik mindnyájunk életében, mind belső folyamatában – a megszentelődésben –, mind pedig a külső viselkedésben.[17] És egy másik alkalommal: Nagyon komolyan néztél rám. De megértettél, mikor azt mondtam neked: Meg akarom ismételni Krisztus életét Isten gyermekeiben, azáltal, hogy úgy cselekszünk, mint Ő, és csak Róla beszélünk.[18]

Ha mindennap igyekszünk megmaradni Krisztusban és belőle táplálkozni, a hitünk szükségszerűen apostolkodássá válik: tetteink és szavaink által, egész életünkkel tanúságot teszünk majd az Úrról. És sokakat érint meg Jézus vonzása, annak ellenére – vagy inkább azáltal –, hogy a mi személyes küzdelmünk tovább folytatódik győzelmekkel és vereségekkel együtt, melyeket diadallá változtathatunk, ha bűnbánattal fordulunk Isten irgalmához, hogy újrakezdjük a küzdelmet. Ha szeretjük Istent, alázatosak vagyunk és küzdünk, ezek a vereségek sosem lesznek nagyon komolyak, mert azután helyt tudunk majd állni harcokban, és Isten szemében nagynak számító győzelmeket aratunk. Ha tiszta szándékkal dolgozunk és Isten akaratát iparkodunk teljesíteni, kegyelme semmi voltunkban is bizonyos számunkra, akkor pedig nincs vereség.[19] Mennyire bőséges az apostolkodás iránti mindennapos vágyunk?

Küzdjünk nagylelkűen azért, hogy közel tudjunk maradni Krisztushoz, és próbáljunk meg sok lelket kapcsolatba hozni vele. Kérjük Szent Josemaría segítségét, aki oly hatékony közbenjáró Isten előtt, és kezdjünk el már most készülni június 26-i ünnepére. Ismertessük meg őt sokakkal, állítsuk eléjük az Alapítónk példáját és tanítását.

Két hete Barcelonában jártam. Mielőtt visszaindultam volna, a Fogolykiváltó Boldogasszonyról elnevezett bazilikában végeztem az imádságomat, amelyben mindannyian velem voltatok. Arra kértem Szűz Máriát, hogy mindannyian magunkévá tegyük Szent Péter szavait, melyeken az Atyánk elmélkedett első római útja előtt, amikor arra törekedett, hogy egyetemes kánonjogi utat nyisson meg az Opus Dei előtt: ecce nos reliquimus omnia et secuti sumus te;[20] mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. E mondat azért szerepel az Evangéliumban, hogy mi keresztények megvalósíthassuk a viselkedésünkben és elmondhassuk a barátainknak, mivel nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak[21]. Könnyű volt ott imádkozni, a Szűzanya szobra előtt, együtt az egész Művel, ahogy Szent Josemaría tette 1946-ban és máskor is.

Mielőtt befejezem a levelem, szeretnélek emlékeztetni benneteket rá, hogy június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén elkezdődik a Szent Pál-év, amelyet XVI. Benedek azért hirdetett meg, hogy így emlékezzünk meg a pogányok apostola születésének kétezredik évfordulójáról. Ahhoz, hogy követni tudjuk a Szentatya útmutatásait e kétezer éves évforduló megünneplésekor, azt javaslom, hogy az Apostolok cselekedetei és Szent Pál írásainak olvasása által ismerjétek meg jobban e nagy apostol, a Mű egyik pártfogójának életét és munkásságát. Szent Pál minden keresztény számára a Krisztus iránti szeretet, a hivatáshoz való hűség és a lelkekért való lángoló buzgalom csodálatos példája. Helyezzük különösen az ő kezébe e Szent Pál-év lelki és apostoli gyümölcseit. 

Nagy szeretettel megáldalak benneteket,

Atyátok, 

+ Javier

Róma, 2008. június 1.

[1] Iz 12,3

[2] XVI. BENEDEK: Levél a Haurietis aquas kezdetű enciklika 50. évfordulója alkalmából, 2006. május 15.

[3] Vö. SZENT JOSEMARÍA: Krisztus szíve, a keresztények békéje című szentbeszéd, 1966. június 17., közreadva az Es Cristo que pasa (Krisztus előttünk jár) c. kötetben, 162-170

[4] Vö. Jn 14,27

[5] SZENT JOSEMARÍA: Es Cristo que pasa (Krisztus előttünk jár), 164

[6] 1Jn 4,8

[7] Jn 3,16

[8] SZENT JOSEMARÍA: Es Cristo que pasa (Krisztus előttünk jár), 164

[9] XVI. BENEDEK: Levél a Haurietis aquas kezdetű enciklika 50. évfordulója alkalmából, 2006. május 15.

[10] Ugyanott

[11] Ugyanott

[12] SZENT JOSEMARÍA: Isten barátai, 300

[13] Zsolt 42,1

[14] Ef 3,17-19

[15] XVI. BENEDEK: Levél a Haurietis aquas kezdetű enciklika 50. évfordulója alkalmából, 2006. május 15.

[16] Gal 2,20

[17] SZENT JOSEMARÍA: Kovácstűzhely, 418

[18] Ugyanott: 886

[19] SZENT JOSEMARÍA: Es Cristo que pasa (Krisztus előttünk jár), 76

[20] Mt 19, 27

[21] Vö. Mt 6,24