Drága gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Milyen sokszor elmélkedtünk már arról, hogy „szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1)!

Amikor az apostolok azt kérték Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni, az Úr így válaszolt: „amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk…” (Lk 11,2) Maga Jézus is az Atyához fordul, amikor imádkozni kezd, dicsőítéssel és hálaadással (vö. Mt 11,25-26; Jn 11,41); az utolsó vacsorán (vö. Jn 17,5); a Getszemáni kertben (vö. Lk 22,42); a kereszten (vö. Lk 23,34.46). Szent Josemaría mindenkinek azt kívánta, hogy „az Isten gyermekeinek igazi imádságával tudjanak imádkozni”[1]. Egységben Jézus Krisztussal – Őáltala és Őbenne – egyszerűen, őszintén jutunk el az Atyaistenhez és bizalommal fordulunk mindenható szeretetéhez.

Nap mint nap az imádságból élni azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy elkísérjen a jó és a rossz pillanatokban egyaránt az, Aki a legjobban megért minket és a legjobban szeret. A Jézus Krisztussal való beszélgetés új perspektívát nyit számunkra, új látásmódot ad, és reménytelibbé lesznek a dolgok. „Látjátok – írta az Atyánk – hogy az egyetlen eszköz, amellyel mindent elvégzünk: az imádság.”[2]

Kérem a Szentlelket, hogy állandóan újítsa meg, és különösen most, a módot, ahogy imádkozunk. Ez a kezdeményezés úgyis Tőle jön: „az élő és igaz Isten fáradhatatlanul hív minden egyes személyt az imádság titokzatos találkozójára”[3].

Továbbra is kísérjetek el az Egyesült Államokbeli és kanadai utam során, mert ennek lelki hatékonysága mindegyikőtök imádságától is függ.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket!

Atyátok,

Vancouver, 2019. augusztus 10.

[1] Isten barátai 243.

[2] Szent Josemaría levele 1967.III.19. 149.

[3] Katolikus Egyház Katekizmusa 2567.