„Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni.” Szeretnénk mi is a szamariai asszony ezen kérését a nagyböjt harmadik vasárnapján sajátunkká tenni!

Kétségtelen, hogy ezt a nagyböjtöt és húsvétra készülődést, a mindannyiunkat érintő rendkívüli helyzet jelöli ki. Az állami és egyházi hatóságokkal felelősségteljesen együttműködve, természetfeletti nyugalommal és belső békével nézünk ennek az időszaknak elébe, amelyről még nem tudjuk pontosan, hogy mit fog hozni.

Talán sokan közülünk azokra a hetekre-hónapokra gondolnak, amikor Szent Josemaría a spanyol polgárháború alatt a Mű néhány tagjával a honduras-i konzulátuson rejtőzködött és egy kis szobában szolgálta Istent úgy, hogy apostoli lendülettel mindenkinek segített az időt jól kihasználni, egymással törődni, a lelki életet nagyon szépen élni. Mi is szeretnénk ezeket a heteket lehetőségnek tekinteni a belső növekedésre. (Út – 294)

Többen kifejezték, hogy leginkább a szentmise látogatásának hiánya fáj, amely keresztény életünk középpontja és gyökere. Úgy tűnik sokunknak, hogy az életünk lényegétől és legfőbb erőforrásától vagyunk eltiltva. Ezekből a körülményekből is származhat sok jó: amennyiben kérjük Jézustól, hogy adja nekünk a vizet – adományait -, amely szomjunkat oltja; ha az Eucharisztiára való éhségünket a lelki áldozások imádkozásában fejezzük ki; ha otthonról különösen is egyesülünk a szentatya, az Atya és minden pap miséjével, s ott felajánljuk örömeinket és aggodalmunkat; illetve ha felajánljuk azt a fájdalmunkat, hogy nem vehetjük Őt magunkhoz; és még sok más módon.

Készüljünk otthonról az előttünk álló Szent József-ünnepre úgy amint ő is, életünk csendes odaadásával és Istenbe vetett bizalommal. Irányítsuk tekintetünket a közelgő húsvétra ezzel a Jézus után vágyakozó kéréssel: „Uram, add nekem azt a vizet!”