Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján a szegénység radikális vállalása továbbra is kihívást jelent az Egyház számára. Első pillantásra talán nehéz kapcsolatot találni közte és Szent Josemaría lelkisége között, amely különösen azokhoz a keresztényekhez szól, akik arra kaptak meghívást, hogy munkájukban és a világ hétköznapi valóságában szentelődjenek meg. Ha azonban a gyökerekig hatolunk, meglepő összhangot fedezhetünk fel: mindkettőjük számára az igazi keresztény szegénység nem a dolgoknál, a javaknál kezdődik, hanem a szívben.

Szent Ferenc a „szegénység” szónál is radikálisabb kifejezést részesít előnyben: sine proprio, vagyis saját tulajdon nélkül élni. A Regulákban így határozza meg a testvérek életét^[1].

Nem csupán arról van szó, hogy valaki nem birtokol pénzt vagy anyagi javakat. A sine proprio sokkal mélyebb lelki valóságot jelent: azt, hogy még azt a jót sem tulajdonítjuk magunknak, amelyet Isten általunk visz végbe. „Adjunk vissza mindent a fölséges és legfőbb Úristennek” – írja Ferenc –, mert „minden jó az övé, és egyedül ő jó”^[2].

Meglepő, hogy szinte ugyanezt a gondolatot találjuk meg Szent Pál Szent Josemaría által idézett szavaiban: „Mid van, amit nem kaptál?” A tehetség, az értelem, az egészség, a sikerek, az emberi lehetőségek: minden ajándék. A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy van-e valamink vagy nincs, hanem az, hogy amit kaptunk, „a sajátunkká” tesszük-e, megfeledkezve arról, aki az ajándékot adta. Ezért buzdít Josemaría arra, hogy ne csak az anyagi javaktól tudjunk elszakadni, hanem „az értelem, az egészség, a jó hírnév, a nemes törekvések, a győzelmek és sikerek ajándékaitól” is^[3].

Itt Ferenc és Josemaría mintha ugyanannak a szabadságnak a közelében találkozna. Ferenc ezt a sine proprio kifejezéssel fejezi ki; Josemaría pedig a lelki elszakadás, a kötődésmentesség fogalmával. Két különböző szó, amelyek egy szabad szívre utalnak: olyan szívre, amely semmihez sem ragaszkodik, mert tudja, hogy mindent ajándékba kapott.

Természetesen a konkrét formák különböznek. Ferenc és testvérei úgy választják Krisztus, a szegény Krisztus követését, hogy lemondanak az anyagi javak birtoklásáról. Josemaría ezzel szemben a javak használatától való belső elszakadásról beszél azoknak a keresztényeknek, akik benne élnek a világ valóságában, dolgoznak, családot tartanak fenn, javakat kezelnek és társadalmi felelősséget vállalnak. Ezért mondhatja, hogy „nem az a fontos, hogy anyagi értelemben birtoklunk-e valamit vagy nélkülözünk-e valami mást”^[4]: a javak eszközök, amelyeket helyesen kell használnunk, anélkül, hogy megengednénk, hogy uralkodjanak a szívünk fölött.

Éppen ez a különbség teszi még jelentősebbé a közöttük fennálló összhangot. Az evangéliumi szegénység mindenekelőtt nem az általunk birtokolt dolgok mennyiségével azonos. Inkább azt mutatja meg, milyen szabadsággal fogadjuk el, használjuk és vagyunk képesek továbbadni azt, amink van.

És van itt még egy lépés. Szent Ferenc számára a sine proprio még az emberi kapcsolatokra is kiterjed: „sajátunkká” akarhatjuk-e tenni testvérünket azáltal, hogy elvárjuk tőle, hogy megfeleljen a várakozásainknak, ítélkezünk fölötte vagy rá akarjuk kényszeríteni az akaratunkat. Az igazi szegénység így abban is megmutatkozik, hogy kicsivé tesszük magunkat, szolgálunk, és lemondunk arról, hogy uralkodjunk másokon. Szent Josemaría számára is szükségszerűen nagylelkűséghez vezet az elszakadás: legyünk „magunk tekintetében alacsony igényűek és nagyon nagylelkűek másokkal”^[5].

Végső soron mindkettőjük számára a keresztény szegénység nem a dolgok megvetéséből fakad, hanem egy nagyobb gazdagság felfedezéséből és Krisztus követéséből. Ferenc talán felülmúlhatatlan szavakkal fogalmazza meg ezt: „Semmit se tartsatok meg tehát magatoknak magatokból, hogy egészen befogadjon benneteket az, aki egészen nektek adja magát”^[6].

Ez az evangéliumi paradoxon kapcsolja össze ezt a két, olyannyira különböző lelki tapasztalatot: az ember nem azért választja az evangéliumi szegénységet, mert megveti a dolgokat, hanem azért, mert megtalálta a Mindent. És amikor Isten válik az ember igazi kincsévé, a dolgok végre elfoglalják az őket megillető helyet: többé nem valami, amit görcsösen meg kell tartani, hanem ajándékok, amelyeket elfogadunk, amelyekről gondoskodunk, amelyeket megosztunk másokkal, és amelyeket végül visszaadunk.

***

Francesco Ielpo OFM 2025. június 24. óta a Szentföld ferences kusztosa és a Sion-hegy kolostorának házfőnöke.

1. Szent Ferenc, Regula Bollata, 1,1: „A Kisebb Testvérek szabálya és élete ez: a mi Urunk, Jézus Krisztus szent Evangéliumát megtartani, engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban élve.”

2. Szent Ferenc, Regula non Bollata, 17,5–7.17–18.

3. Szent Josemaría, Isten barátai, 114.

4. Szent Josemaría, Isten barátai, 118.

5. Szent Josemaría, Isten barátai, 123.

6. Szent Ferenc, Levél a rend minden testvéréhez, 29.