Az Opus Dei Prelátusa Budapesten

Az Opus Dei Prelátusa, Javier Echevarría püspök február 26. és 28. között Budapesten tartózkodott. Látogatásának célja, hogy az Opus Dei magyarországi híveivel és azok barátaival találkozzon.

Magyar népdalokkal köszöntötték

A Prelátus ellátogatott a budapesti Orbánhegyi Kollégiumba, majd a Fenyvesliget Kulturális Központba (lánykollégium), ahol népviseletbe öltözött lányok magyar népdalokkal fogadták. A kórus Opus Dei tagokból és barátaikból állt.

Echevarría püspök a Belvárosi Szent Anna Templomot is meglátogatta, ahol Opus Dei papok szolgálnak. 1994-ben történt kinevezése óta a Prelátus kétízben járt Budapesten: 1995-ben és 2005-ben.

 „Adjátok tovább hiteteket!“

Az Orbánhegyi Kollégiumban Echevarría püspök bátorította a prelatúra híveit, hogy beszéljenek sokat saját meggyőződésükről, úgy mint az apostolok és az első keresztények, akik korukban kisebbséget alkottak.

„Az apostoli munka mindegyikőtöktől függ.“ Hittel, apostoli lendülettel és az őskeresztények optimizmusával kell élni.

A történelem folyamán mindig szükség volt apostolokra. Az evangéliumi béna a Beteszda fürdőnél azt panaszolta, hogy nincs embere, aki segítené. A Prelátus hozzáfűzte: „Itt sok magyar van, aki arra vár, hogy ti Krisztushoz vezessétek. Ez a valódi barátság!“

Tanács mindenkinek: fiataloknak és felnőtteknek, világiaknak és papoknak

Mindkét kollégiumban azt tanácsolta a Prelátus a fiataloknak, hogy kövessék Jézus emberi életének példáját. „Jézus is fiatal volt, mint ti.“ Amikor tanultok vagy dolgoztok, sportoltok vagy szórakoztok, kérdezzétek meg magatokat: „Jézus ugyanígy tenne, mint most én?“

Egy édesanya Fenyvesligetben a nehézségekről beszélt és arról, hogy a sokféle kimerítő tevékenység közepette nehéz összehangolni a munkát és az imádságot. A Prelátus azt javasolta neki, hogy végezze feladatait nyugodtan, Isten jelenlétében a lehető legtökéletesebben és így változtassa át munkáját imádsággá.

A Szent Kereszt Papi Társaság által nyújtott képzésben résztvevő néhány papnak azt mondta a Prelátus, hogy nagyon hűségesnek kell lenniük püspökükhöz, ápolniuk kell a barátságot paptársaikkal, különösen a betegekkel és a magányosakkal, és sokat kell imádkozniuk egymásért, a püspökökért és a pápáért. Az Opus Dei Prelátusa szombat délután hagyta el Budapestet és visszarepült Rómába.