Drága Gyermekeim, Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Minden nap, különböző módon, mindannyian hallunk híreket a jelenlegi háborúk, igazságtalanságok, szegénység és éhínség által okozott szenvedésekről, amelyek a világ számos részén érik az embereket. Javaslom, hogy gondolkodjunk el újra és visszhangozzuk Szent Josemaría következő szavait: „Az a személy vagy társadalom, amely nem reagál a szenvedésekre vagy az igazságtalanságokra, és nem törekszik azok enyhítésére, nem Krisztus Szívének szeretete szerint él. A keresztényeknek – mindig megőrizve széleskörű szabadságukat a különböző megoldások tanulmányozásában és megvalósításában, és ezért logikus pluralizmussal – törekedniük kell együttesen az emberiség szolgálatára. Ellenkező esetben kereszténységük nem Jézus szava és élete lesz, hanem álca, csalás Isten és az emberek előtt” (Es Cristo que pasa, n. 167).

A világ problémáinak nagyságát látva természetes, hogy tehetetlennek érezzük magunkat azok megoldása tekintetében. Mindazonáltal minden hír, még az is, amelyik a legtávolabbi vagy legidegenebbnek tűnik számunkra, fel kell, hogy szólítson minket, mert Krisztussal és Krisztusban az egész világot a mi örökségünknek érezzük (vö. Zsolt 2,8). A hit biztosít minket arról, hogy imádságunkkal, amely nem ismer határokat, sokat segíthetünk. Egyedül nem érhetünk el ilyen sok embert, de mindannyian – mindenki a saját helyén – többet tehetünk, mint gondolnánk.

A világban sokféle hiány van: anyagi javak hiánya, és ugyanolyan súlyosak, néha még súlyosabbak is a magány, a meg nem értés, az igazi szeretet hiánya, amelytől oly sokan szenvednek. Ahogy XIV. Leó magyarázza: „A szegénységnek sok formája létezik: azoké, akiknek nincs anyagi megélhetésük, azoké, akik társadalmilag kirekesztettek és nincsenek eszközeik, hogy hangot adjanak méltóságuknak és képességeiknek, a morális és lelki szegénység, a kulturális szegénység, azoké, akik személyes vagy társadalmi gyengeségben vagy törékenységben élnek, azoké, akiknek nincsenek jogaik, helyük, szabadságuk” (Dilexi te, 9. pont).

Emlékezzünk arra, amit Atyánk is írt nekünk sok évvel ezelőtt: „Küldetésünk célja, hogy egyre kevesebb legyen a tudatlan és a rászoruló ember, és ehhez mindenhol igyekszünk hozzájárulni” (15. levél, 193. pont). Hála Istennek, számtalan ember – köztük sokan az Opus Dei tagjai közül – nyújt segítséget és végez oktatási tevékenységet az öt kontinens különösen rászoruló területein. Másrészt mindannyian igyekszünk személyesen is közreműködni ebben a hatalmas munkában imádsággal, a szolgálat szellemében végzett munkával és anyagi támogatással, amennyire csak tudunk.

A keresztény életnek egyik alapvető követelménye ez a hozzáállás mások szükségleteihez: a szeretet, az emberek iránti szeretet, amely elválaszthatatlan az Isten iránti szeretettől. „Gondold el – írja Szent Ágoston –, hogy te, aki még nem látod Istent, méltóvá válsz arra, hogy szemléljed Őt, ha szereted felebarátodat, mert a felebarátod szeretetével megtisztítod tekintetedet, hogy szemlélhesd Istent” (Szent János evangéliumáról, 17, 7-9). És jól tudjuk, hogy minden emberi lény a felebarátunk.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket!

Atyátok

Róma, 2025. november 13.