Drága gyermekeim, Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!
Végéhez közeledik a karácsonyi liturgikus időszak. Kérjétek az Urat, hogy az Istengyermek, aki „értünk született” (Iz 9,5) és akinek a misztériumát szemléltük, kegyelméből ajándékozza nekünk, hogy növekedjen az a hatékony vágyunk, hogy a többiekért éljünk.
Ahogy már tudjátok, egy Rendkívüli Általános Kongresszust fogunk tartani, hogytanulmányozzuk, ahogy a Pápa kérte tőlünk, a prelatúra Statutumainak megfelelő változtatásait: és ez a Kongresszus húsvét hetében lesz, április 12. és 16. között.
Természetesen lesznek változtatások, amelyek a Mű semmilyen lényegi részét nem érintik, amit Szent Josemaríától kaptunk, hanem ahogy a Szentatya kérte, a karizmát fogják védeni és őrizni. (Ad charisma tuendum)
Mindannyiótokat kérlek, hogy küldjétek el a javaslataitokat a Statutumokkal kapcsolatban, amelyeket megfelelőnek tartotok a Pápa iránymutatásának fényében. Bár kifejezetten jogi dokumentumról van szó, sokan nem küldtek semmilyen javaslatot, mégis sok érkezett már eddig. Minden nap elérnek hozzám, és ezért nagyon hálásnak kell lennünk Istennek, a hűségetek vágyának kifejezései, és az Opus Dei közös megvalósításának vágya is ezekben a körülményekben.
Most majd rendszerezik ezeket a javaslatokat, és előkészítik feldolgozásra és elfogadásra a Kongresszusnak, és végül az eredményt átadják a Szentszéknek.
Számítok az imádságotokra, hogy ezt a munkát a lehető legjobban tudjuk végigvinni.
Legszeretetteljesebb áldásomat küldöm erre az új évre,
Atyátok

Róma, 2023. január 7.