Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Augusztus hónap említésére gondolkodás nélkül égi Édesanyánk jut eszünkbe, hiszen Ő az Egyház példaképe. E hetekben forduljunk különös erővel a Szűzanyához, hogy közbenjárjon a Szentháromságnál azért, hogy tiszta életet éljünk, hogy megkönnyítse a kapcsolatunkat az Igazsággal mindenben és mindenért, hogy segítsen – ismétlem – tiszta lelkű nőknek és férfiaknak lennünk, hűségesebbnek Istenhez: így még inkább Egyház, még inkább Opus Dei leszünk.

Az Ifjúsági Világtalálkozó lezárultával brazil földről írok Nektek. Lelkileg igen intenzív napok állnak mögöttünk, melyeket a Szentatyához nagyon közel, a Río de Janeiróba eljött püspökökkel, papokkal és hívek millióival együtt éltünk át. Az imádságotokra és munkátokra támaszkodva kértem az Urat, hogy bőséges lelki és emberi gyümölcsök fakadjanak bennünk és ismerőseinkben: azt kértem, hogy az isteni mag, amelyet a Szentlélek oly sok szívben elvetett, beérjen és az Egyház és az egész világ javát szolgálja.

A múlt hónap bővelkedett isteni ajándékokban. Az első ajándék a Lumen fidei kezdetű enciklika megjelenése volt, amellyel Ferenc pápa befejezte a XVI. Benedek által elkezdett trilógiát az isteni erényekről. Arra buzdítalak benneteket, hogy elmélkedjetek róla nyugodtan, hogy értelmünk elteljen fénnyel és az akaratunk ihlettel, és így nagyobb buzgalommal mozdítsuk elő az új evangelizációt.

Az enciklika megjelenésének napján, augusztus 5-én került bejelentésre, hogy jóváhagyták a don Álvaro közbenjárásának tulajdonított csodát, amelynek következtében immár egyenes út vezet a boldoggá avatásához, valamint jóváhagyták a II. János Pál szentté avatásához szükséges csodát is. Nagy örömmel töltött el, hogy a Pápa e két bejelentésére ugyanazon a napon került sor, ami mintegy kifejezi azt a lelki összhangot, amely e nagy Pápa és szeretett elődöm kapcsolatát jellemezte.

Az enciklikában a Pápa arra emlékeztet, hogy a Jézus Krisztusba és az Ő kinyilatkoztatásába vetett hit épen maradt ránk az apostoli kor óta. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy e századok múltán is az „igazi Krisztusban” hiszünk?[1] A válasz erre a kérdésre, amelyet sok kortársunk megfogalmaz, összefoglalható egy mondatban: az Egyháznak köszönhetően. Mint minden család, az Egyház is továbbadja gyermekeinek mindazt, amit emlékezetében őriz. Hogy lehet ezt úgy megtenni, hogy ne vesszen el belőle semmi, sőt úgy, hogy az Egyház egyre mélyebben ismerje és élje meg az örökségként kapott hitet? Az apostoli hagyomány révén, amelyet az Egyház a Szentlélek segítségével őriz meg.[2]

Az Egyház minden időben továbbadja a hitet gyermekeinek, és ezt főként a hitvallások és a Tanítóhivatal egyéb, a hit tartalmát magyarázó dokumentumai segítségével teszi. Ezért e hónapok során a Katolikus Egyház Katekizmusa vagy annak Kompendiuma segítségével igyekszünk jobban elmélyülni a Hiszekegyben, egyben azzal az örömmel is, hogy a hitünk az egyházi év során a szentek életében is tündököl. A don Álvaro közbenjárásának tulajdonított csoda arra ösztönöz, hogy ültessük át a gyakorlatba az Opus Dei szellemiségét, amely régi, mint az Evangélium, ugyanakkor új, akárcsak az Evangélium:[3] az életszentségre törekedni a mindennapi életben – ezt az üzenetet bízta Isten Szent Josemaríára, hogy azt mélyen elültesse a saját és sok más ember lelkében. Amint napvilágot látott a hír, arra buzdítottalak Benneteket, hogy tegyük jobban magunkévá don Álvaro szenthez méltó válaszát: hűségét Istenhez, az Egyházhoz és a Pápához, teljes azonosulását a Mű szellemiségével, amelyet Szent Josemaríától sajátított el és amelyet teljes épségében adott tovább.

Most pedig folytatom az Egyház lényegi jellemzőiről való elmélkedésünket, amelynek témája e hónapban az Egyház szentsége. Annak érdekében, hogy segítsen örömmel szemlélnünk és megélnünk az Egyház e vonását, XVI. Benedek rámutatott, hogy az idei év során „döntő lesz felidéznünk hitünk történelmét, melyben megmutatkoznak az életszentség és a bűn közötti szakadék kifürkészhetetlen mélységei”.[4] Az Egyház szentségéről – amely megnyilvánul tanításában, intézményeiben, valamint a történelem során számtalan gyermekének életében – való elmélkedés arra indít, hogy hálát adjunk a háromszor szent Istennek, aki minden szentség forrása, és egyben arra, hogy ráébredjünk, mi is részesei vagyunk a Szentháromság irántunk való szeretete megnyilvánulásának. Hogyan fordulunk az egyes isteni Személyekhez? Szükségét érezzük annak, hogy külön-külön szeressük őket?

A II. Vatikáni Zsinat kiemeli az Egyház három jellemzőjét, melyek a legjobban kifejezik annak természetét: az Egyház Isten népe, Krisztus titokzatos Teste, a Szentlélek temploma. Ezek mindegyikéről részletesen ír a Katolikus Egyház Katekizmusa.[5] Mindegyikben visszatükröződik a szentség, amely – a többi jellemzőhöz hasonlóan – megkülönbözteti az Egyházat bármilyen más emberi csoportosulástól.

Az Isten népe kifejezés az Ószövetségre nyúlik vissza. Jahve kiválasztotta Izraelt mint a saját népét, mint előképét Isten azon népének, amelyet Krisztus alapít majd meg keresztáldozata révén. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.[6] Gens sancta, szent nemzet, amely nyomorult emberekből áll: ez a látszólagos ellentmondás határozza meg az Egyház misztériumának egyik oldalát. Az Egyház, amely isteni, egyben emberi is, hiszen emberekből áll és az emberek nem mentesek a hibáktól: omnes hómines terra et cinis(Sir17,31), az ember csak por és hamu.[7]

Mindennek bűnbánatra, szeretetből fakadó fájdalomra, engesztelésre kell indítania minket, de semmiképpen nem csüggedésre vagy borúlátásra. Ne felejtsük el, hogy Jézus az Egyházat a szántóföldhöz hasonlította, ahol együtt nő a búza és a konkoly, vagy egy másik alkalommal egy halászhálóhoz, amely jó és rossz halat egyaránt kifog, és csak az idők végezetén kerül sor a két csoport végleges szétválasztására.[8] Ugyanakkor már most, itt a földön a jó erősebb, mint a gonosz, a kegyelem erősebb, mint a bűn, noha működése olykor kevésbé látványos. A hívők sokaságának személyes életszentsége – korábban és most is – nem látványos. Gyakran nem ismerjük fel a hétköznapi, ugyanakkor szent embereket, akik közöttünk dolgoznak és élnek. Világias tekintettel nézve jobban kitűnik a bűn és a hűség hiánya: ezek jobban felhívják magukra a figyelmet.[9] Az Úr azt akarja, hogy mi, leányai és fiai az Opus Deiben – sok más keresztény hívővel együtt – emlékeztessünk mindenkit arra, hogy ők is megkapták ezt a hivatást az életszentségre, és igyekezniük kell megfelelni a kegyelemnek és szentnek lenni.[10]

Az Egyház Krisztus titokzatos Teste. „Jézus Krisztus a szentségek közvetítésével, amelyekből az ő teljessége árad, alakítja Egyházát. E szentségek által lesznek Krisztus Titokzatos Testének tagjai az Ő halálának és feltámadásának részeseivé a Szentlélek közreműködésével, aki az Egyház életének és tevékenységének képességét adja.”[11]

„Az Egyház szent, még ha bűnösök is tartoznak hozzá. Azért szent, mert élete a kegyelem élete. E kegyelem erejéből szentelődnek meg tagjai, ha táplálkoznak vele. Ha elutasítják maguktól e forrást, bűnökbe és gyarlóságokba esnek, amelyek megakadályozzák, hogy a szentségben tündököljenek. Ezek a bűnök szomorítják az Egyházat, s ő bűnbánatot is tart a vétkekért, amelyekből Krisztus vére árán és a Szentlélek ajándékából hatalma van gyermekeit kiemelni.”[12] A test mindenekelőtt élő valóságra utal. Az Egyház nem egészségügyi, kulturális vagy politikai szervezet, hanem élő test, amely a történelemben járja az útját és cselekszik. Ennek a testnek van feje, Krisztus, aki vezeti, táplálja és fenntartja (…). Ahogy a testben fontos az életnedvek keringése ahhoz, hogy életben maradjon, éppúgy lehetővé kell tennünk, hogy Jézus működjön bennünk, hogy Igéje vezessen minket, hogy jelenléte az Oltáriszentségben tápláljon és éltessen minket, és hogy szeretete adjon erőt a felebarátaink iránti szeretetünknek. Ennek mindig így kell lennie! Mindig, mindig! Kedves testvéreim – ismételte a Szentatya –, maradjunk egységben Jézussal, figyeljünk rá, irányítsuk életünket Evangéliuma szerint, táplálkozzunk a mindennapi imádsággal, Isten Igéjének hallgatásával és a szentségek vételével.[13]

Első pillantásra látjuk, hogy az emberi test számos különböző szervből és tagból áll, amelyek mindegyike külön szerepet tölt be a fej irányítása alatt, az egész szervezet javát szolgálva. Ezért az Egyházban Isten akaratából fakadóansok különféle feladat és szerep létezik; nincs benne egysíkú egyformaság, csak a Lélek által osztott adományok gazdagsága. Létezik a közösség és az egység: mindenki kapcsolatban van a másikkal és együtt alkotnak egy élő testet, amely mélyen kötődik Krisztushoz.[14] Ennek az egységnek Krisztussal, az Egyház láthatatlan Fejével, szükségképpen meg kell mutatkoznia az Egyház látható Fejével, a Pápával, valamint az Apostoli Szentszékkel közösségben levő püspökökkel való erőteljes egységben. Szent Josemaría példáját követve imádkozzunk mindennap az Anyaszentegyház minden tagjának egységéért.

A kereszténység kezdetei óta Krisztus titokzatos Testén belül a Szentléleknek tulajdonítjuk azt a szerepet, amelyet a lélek tölt be az emberi testben: élteti, megőrzi az egységét, lehetővé teszi fejlődését, amíg el nem éri azt a tökéletességet, amelyre az Atyaisten hívja.Az Egyház nem érdekszövetség, hanem a Szentlélek temploma, egy templom, amelyben Isten működik, amelyben mindannyian élő kövek vagyunk a keresztség ajándéka folytán. Ez azt jelenti, hogy senki sem hasztalan az Egyházban. (…) Senki sem másodlagos.[15]

Krisztus titokzatos Testének tagjaiként mi, keresztények segíthetünk és segítenünk kell egymásnak az életszentség felé vezető úton a szentek közössége révén, amelyet megvallunk az apostoli hitvallásban. Azon túl, hogy minden hívő részesül Isten nagy tetteiből (magnalia Dei), azaz a hitből, a szentségekből és a különböző lelki adományokból, „e kifejezés azt is jelenti, hogy közösség van a szent személyek (sancti) között, azaz azok között, akik a kegyelemből eggyé váltak a meghalt és föltámadott Krisztussal”:[16] a mennyben lévő szentek, a tisztítótűzben tisztuló lelkek és miközöttünk, akik még itt a földön vívjuk a lelki küzdelem csatáit. Mind egy családot alkotunk, Isten gyermekeinek a családját, a Szentháromság dicsőségére. Milyen kitartóan ápoljuk a szentek közösségét?

Szent Josemaríát nagy vigasszal töltötte el, amikor erről a hitigazságról elmélkedett, hiszen ennek köszönhetően egyetlen megkeresztelt ember sem érezheti magát egyedül: sem a lelki küzdelmekben, sem anyagi jellegű nehézségeiben. Ez a meggyőződése kifejezést nyer az Út egyik pontjában is: A szentek közössége. – Hogyan is magyarázzam meg neked? – Tudod mi a vérátömlesztés? A szentek közössége nagyjából ugyanaz a lélek számára.[17] Majd valamivel később hozzáteszi: Kötelességedet könnyebben teljesíted, ha arra gondolsz, miként segítenek neked testvéreid, s miként mulasztod el te a segítségre kínálkozó alkalmat, ha nem vagy hűséges.[18]

Legyünk mindig derűlátóak, gyermekeim. Noha előfordulhat, hogy elbukunk, noha olykor gyengének és erőtlennek érezzük magunkat a lelki küzdelemben, Isten segítségével mindig újra tudjuk kezdeni az életszentség felé vezető utunkat. Szentek, az Úrhoz hűséges emberek sokasága vesz körül minket, akik szüntelen újra- és újrakezdik a küzdelmet lelki életükben.

Elég a Mennyre emelni a tekintetünket. Erre a bizonyosságra ad okot Szűz Mária mennybevételének ünnepe is augusztus 15-én. Krisztus közbenjárására támaszkodva, aki szüntelenül kéri értünk az Atyát,[19] micsoda vigaszt és oltalmat jelent a Szűzanya szemlélése, aki mindig igyekszik elősegíteni a keresztények és minden ember üdvösségét. Az Egyház már elérte a tökéletességet Szűz Mária személyében, hiszen benne nincsen sem szeplő, sem ránc.[20] Mi, hívek még keményen dolgozunk azért, hogy győzelmet arassunk az életszentségért folytatott nemes küzdelemben, teljes mértékben elfordulva a bűntől, és ezért Szűz Máriára tekintünk, aki a választottak teljes közössége számára modellként tükrözi az erényeket.[21] Forduljunk ezért hozzá az Egyház és személyes életünk minden viszontagsága közepette. Anyám! – Hívd őt hangosan, erősen. – Figyel rád, segítségre kész, ha veszélyben látna. Szent Fiának kegyelmével karjainak menedékét, szívének gyengédségét nyújtja. – S új erőt nyersz a küzdelemre.[22]

Azt kívánom, hogy ez az imádság nagy erővel szálljon fel a Mennybe az egész földről, amikor 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén megújítjuk az Opus Dei felajánlását Szűz Mária szeplőtelen Szívének. Az imádságban egyesülve kérjük Istentől mindazt a kegyelmet, amelyre a világnak, az Egyháznak és mindannyiunknak szüksége van.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket.

Atyátok,

+ Javier

Sitio da Aroeira, 2013. augusztus 1.

© Prælatura Sanctæ Crucis et Operis Dei

[1] FERENC PÁPA: Lumen fídei kezdetű enciklika, 2013. június 29., 38

[2] Ugyanott, 40

[3] SZENT JOSEMARÍA: Levél, 1932. január 9., 91

[4] XVI. BENEDEK: Porta fídei kezdetű apostoli levél, 2011. október 11., 13

[5]Vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 781-810

[6] 1Pt 2, 9

[7] SZENT JOSEMARÍA: Lealtad a la Iglesia (Hűség az Egyházhoz) című szentbeszéd, 1972. június 4.

[8] Vö. Mt 13,24-30; 47-50

[9] SZENT JOSEMARÍA: Lealtad a la Iglesia (Hűség az Egyházhoz) című szentbeszéd, 1972. június 4.

[10] Ugyanott [11]VI. PÁL: Ünnepélyes hitvallás (Isten népének hitvallása), 1968. június 30., 19

[12] Ugyanott [13] FERENC PÁPA: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2013. június 19.

[14] Ugyanott [15] FERENC PÁPA: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2013. június 26.

[16] Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, 195

[17] SZENT JOSEMARÍA: Út, 544

[18] Ugyanott, 549

[19] Vö. Zsid 7,25

[20] Vö. Ef 5,27

[21] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció, 65

[22] SZENT JOSEMARÍA: Út, 516