„Adjatok nekem egy imádságos embert, aki ezáltal mindenre képes lesz.” A Páli Szent Vincének tulajdonított mondat jól összefoglalja annak a papnak az életét, aki 1625-ben úgy döntött, hogy teljesen a társadalom leginkább rászorulóinak szolgálatába áll. Ebből az elhatározásból született meg a lazarista atyák – más néven Vincés atyák – közössége, majd később, Marillac Szent Lujzával együtt, az Irgalmas Nővérek kongregációja.
Négy évszázaddal később missziós lelkületük továbbra is az egész világon terjed, követve Krisztusnak a szegények iránti különleges szeretetét. Gondviselésszerű módon ugyanez a lelkület Szent Josemaría útján is megjelent.
Barbastro: a hit első leckéi
Az első találkozás Szent Josemaría szülővárosában, Barbastróban történt. Itt egy Irgalmas Nővér, a boldog María del Rosario Ciércoles volt az ő és nővére, Carmen hitoktatója.
A kis Josemaría az ő vezetésével tanulta meg a keresztény hit alapjait. Évekkel később, a spanyol polgárháború idején María del Rosario nővér vértanúként az életét adta.
Zaragoza és a Csodásérem
A két szent útja Zaragozában ismét keresztezi egymást. Szent Josemaría a San Carlos Szemináriumban készült a papságra, ugyanabban a városban, ahol több mint háromszáz évvel korábban Páli Szent Vince befejezte papi tanulmányait.
Az Escrivá család otthonában természetes módon jelen volt a Csodásérem Szűzanyája iránti tisztelet, amelynek elterjesztésében a lazarista atyák is jelentős szerepet játszottak. Szent Josemaría több alkalommal is elment a párizsi Rue du Bac kápolnába, hogy a Szűzanya oltalmába ajánlja magát.
Madrid, 1928. október 2.
A legjelentősebb találkozásra Madridban került sor. 1928. október 2-án Szent Josemaría lelkigyakorlatot végzett a lazarista atyák házában, a Csodásérem-templom mellett. Ezekben az imádságos napokban éppen ott látta meg az Opus Deit.
Így a Mű alapítása mindörökre összekapcsolódott egy vincés hellyel: olyan papok házával, akik alapítójukhoz hasonlóan az imádságot tették minden tevékenység kiindulópontjává.
Az Egyház egy „kis részecskéje”
Szent Josemaría gyakran mondta, hogy az Opus Dei az Egyház egy „kis részecskéje”, hiszen egy élő Egyház kebelében született meg, ahol mások szentsége – Páli Szent Vincéé, Marillac Szent Lujzáé és mindazon férfiaké és nőké, akik az öt kontinensen követték útjukat – készítette elő a talajt.
Ezért a Mű az első centenárium felé vezető úton hálával tekint azokra a szentekre, akiknek útja keresztezte alapítójának útját. Barbastro hitoktatásában, a zaragozai tantermekben, a Csodásérem Szűzanyája előtt és az 1928-as lelkigyakorlat napjaiban Isten egy olyan történetet szőtt, amelyben egy 17. századi francia szent szeretete – anélkül, hogy ő ezt tudta volna – előkészítette az utat egy új üzenet számára: a megszentelődésre a világban, a hétköznapi élet közepette.