Logroñóban járta a gimnáziumot (Spanyolország), majd a madridi Ipari Mérnökiskolán tanult tovább, ahol diplomáját 1927-ben szerezte meg.
Először Malagában, az Andalúz Vasútak Központi Vezetésén és a város Ipari Iskolájának tanárjaként dolgozott.
1930-ban egy Madridba tett látogatása során tárta fel Szent Josemaría Escrivá de Balaguer, gimnáziumi osztálytársa, előtt azt a vágyát, hogy Istent a hétköznapokban teljes odaadással szolgálja, és kérte az Opus Dei-be való felvételét, ami még csak akkor bontogatta szárnyait.
Isidoro folytatta malagai elfoglaltságát, majd átkérte magát Madridba, ahol továbbra is a Vasútnak dolgozott. Minden tevékenységében hű bizonyságott tett keresztény hitéről.
Példás erényekkel rendelkezett, ami megmutatkozott munkaszorgalmában, lojalitásában és munkatársai iránti szolgálatkészségében. Igazságszeretete tükröződött a rászorultak segítését célul kitűző kezdeményezéseiben. Hitéről és szeretetéről pedig a társadalom leghátrányosabb helyzetében élőknek az általa nyújtott hitoktatás és más, a kulturális és szakmai tudásukat fejlesztő képzés tanúskodik.
Isidoro hűségében mindig biztos támaszra talált az Opus Dei alapítója. A spanyol polgárháború éveiben (1936-39) Madridban hősi tanúságot tett az Egyház iránti szeretetéről és az embereket szolgálni akaró törekvéséről.
Kitartóan követte Szent Josemaría Escrivá de Balaguer tanítását, és így Jézus Krisztussal való szoros egységben tudta munkáját végezni.
Isten jelenlétében érezte magát a nap minden pillanatában; lelki életét egy mély és gyengéd istenfiúság tudat, a Szűzanya –Istennek szent Anyja és egyben a mi anyánk is– iránti határtalan szeretet, és az az őszinte vágy jellemezte, hogy erőteljesen önmegtagadó és vezeklő szellemben élje életét, s hogy ezáltal eggyé váljon Jézus Krisztussal.
1943. július 15-én, szentéletű hírében, egy hosszú és fájdalmas betegség után hunyt el, melyet nagy lélekjelenléttel és örömmel viselt.