A szenttéavatáson elhangzott szentbeszéd (2002.október 6.)

II. János Pál pápa szentbeszéde Josemaría Escrivá szenttéavatási szertartásán.

1. „Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm. 8, 14). Pál apostolnak az imént, a gyülekezetünk előtt elhangzott szavai segítenek abban, hogy jobban megértsük Josemaría Escrivá de Balaguer ma ünnepelt szenttéavatásának sokatmondó üzenetét. Ő ugyanis engedelmesen hagyta, hogy a Szentlélek vezesse lépteit, mert meg volt arról győződve, hogy csak így lehet teljességgel megvalósítani Isten akaratát.

Ez az alapvető keresztény igazság mindig visszatérő motívuma volt igehirdetésének. Lelki gyermekeit mindig arra buzdította, hogy a Szentlélek segítségét kérjék ahhoz, hogy benső életük, azaz az Istennel kialakított kapcsolatuk, és a kis földi valóságokból összerakott családi, szakmai és társadalmi életük ne váljon szét egymástól, hanem egy egyetlen „szent és Istennel telített” létet alkosson. „Ezt a láthatatlan Istent –írta–, megtaláljuk a legláthatóbb és legmateriálisabb dolgokban” (Conversaciones con Mons. Escrivá de Balaguer, 114. sz.).

Ma is aktuális és időszerű ez a tanítása. A hívő, aki a keresztség által Krisztus testének részévé válik, arra hivatott, hogy egy meg nem szűnő életviszonyt alakítson ki az Úrral.

2. „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze” (Ter 2, 15). A Teremtés könyve, ahogy azt az első olvasmányban hallottuk, arra emlékeztet bennünket, hogy a Teremtő az emberre bízta a földet azért, hogy ‘művelje’ és ‘őrizze’ azt. A hívők a világ különböző területein való működésük közben hozzájárulnak ezen egyetemes isteni terv megvalósulásához. A munka és bármi más tevékenység, amit a Kegyelem segítségével végzünk, a hétköznapi megszentelődés eszközeivé válnak.

„Egy hívő keresztény hétköznapi élete –ahogy azt Josemaría Escrivá szokta mondani–, amikor dolgozik vagy pihen, amikor imádkozik vagy alszik, minden pillanatban, egy olyan élet, ahol Isten mindig jelen van” (Meditaciones, 1954. március 3.). Ha az emberi létnek egy ilyen természetfölötti perspektívát adunk, egy olyan látóhatár tárul elénk, amely felettébb gazdagon kínálja az üdvözülésre szolgáló eszközöket, mert a megszokott földi élet látszólag monoton egyhangúságában Isten annyira megközelít bennünket, hogy számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy közreműködjünk üdvözítő tervének megvalósulásában. Így tehát könnyebb megérteni a II. Vatikáni Zsinat kijelentését, miszerint „a krisztusi üzenet nem vonja el az embereket a világ építésétől (...), hanem még erősebben kötelezi őket, hogy a világ javára munkálkodjanak.” (Gaudium et Spes, 34. sz.).

3. Isten felé emelni a világot és azt belülről alakítani át: íme, ez az az eszmény, amit a Szent Alapító állít elétek, kedves testvéreim, akik ma annak örültök, hogy az oltárok dicsőségében köszönthetitek őt. Továbbra is annak a szükségességére hívja fel a figyelmeteket, hogy ne hagyjátok, hogy félelmet keltsen bennetek a materialista kultúra, ami azzal fenyegeti Krisztus tanítványait, hogy eltörli személyazonosságuk legalapvetőbb ismertetőjegyét. Az új szent szerette megkapó eréllyel hangsúlyozni, hogy a keresztény hit ellentétben áll a konformizmussal és a belső tehetetlenséggel.

Az ő nyomdokait követve terjesszétek el az egész társadalomban, faj, osztály, kultúra vagy életkor alapján való megkülönböztetés nélkül azt a tudatot, hogy mindenki meghívást kapott az életszentségre. Törekedjetek arra, hogy először is az evangélium stílusában megélt alázat és szolgálat által, ti magatok váljatok szentté, bízzátok sorsotokat a Gondviselésre és hallgassátok figyelemmel a Szentlélek szavát. Íly módon váltok a „föld sójává” (. Mt 5, 13) és „a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (uo. 5, 16).

4. Az tény, hogy annak, aki az Evangélium hűséges szolgálatára törekszik, számolnia kell az értetlenséggel és a nehézségekkel. Az Úr a Kereszt misztikus erejével tisztítja meg és formálja azokat, akiket meghív arra, hogy kövessék Őt; de a Kereszten –ismételte az újonnan kikiáltott szent– világosságot, békét és örömöt találunk: Lux in Cruce, requies in Cruce, gaudium in Cruce!

Attól a bizonyos 1931. augusztus 7-től kezdve, amikor a szentmise celebrálása közben azt vette észre, hogy Jézus szavainak visszhangját hallja lelkében: „én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12, 32), Josemaría Escrivá világosan látta, hogy a megkereszteltek küldetése abban áll, hogy minden emberi valóság elébe odaállítsák Krisztus Keresztjét, és érezte hogyan tör fel bensejéből a mindenkit evangelizálni óhajtó sürgető hívás. Minden habozás nélkül rábólintott arra a felszólításra, amelyet Jézus intézett Péter apostolhoz és, amit néhány perce újra hallhattunk itt, ezen a téren: „Duc in altum!”, és átadta ezt lelki családjának is, hogy egy egységben és apostoli erőfeszítésben gazdag szolgálatot ajánlhasson fel az Egyháznak. „Evezz a mélyre –szólít fel bennünket az isteni Mester–, és vessétek ki a hálótokat halfogásra” (Lk 5, 4).

5. Egy ilyen elkötelezettséget igénylő feladat végrehajtásához azonban szükség van az ember belső életének ima által táplált állandó gyarapodására. Szent Josemaría az imádság gyakorlatának mestere volt, az imát a világ megváltására szolgáló rendkívüli „fegyvernek” tekintette. Mindig azt tanácsolta: „Először: imádság; majd: vezeklés; harmadsorban, nagyon is csak »harmadsorban«: cselekvés” (Út, 82. sz.). Ez nem egy ellentmondás, hanem egy örök igazság: az apostoli munka termékenysége az imádságból és egy intenzív és rendszeres szentségi életből fakad. Lényegében ebben rejlik az életszentség és a szentek igazi sikerének titka.

Az Úr segítsen benneteket, kedves testvéreim, hogy magatokévá tegyétek ezt a sokat követelő aszkétikus és evangelizáló örökséget! Oltalmazzon benneteket Mária, akit a szent Alapító a következő neveken szeretett megszólítani: Spes nostra, Sedes Sapientiae, Ancilla Domini! (Reményünk, Bölcsesség széke, Az Úrnak szolgálóleánya)

A Szent Szűz formáljon mindannyiunkat az Evangélium igazi tanúivá, hogy mindenhol készen álljunk nagylelkű adományainkkal építeni Krisztus Királyságát! Ösztönzőképpen szolgáljon Szent Josemaría példája és tanítása, hogy majd földi zarándoklatunk végeztével mi is részesülhessünk a mennyei örökség boldogságában! Ott az angyalokkal és a szentekkel együtt szemléljük majd Isten arcát és örökkön zengjük dicsőségét!

Október 6-a napsütötte délelőttjén 10 óra 25 perckor II. János Pál szentté avatta Josemaría Escrivát a világ minden tájáról érkezett emberek százezrei jelenlétében.  Az áldoztatást mintegy ezer áldozópap végezte fehér esernyőt tartó önkéntesek kíséretében. Isten felé emelni a világot és azt belülről alakítani át: íme, ez az az eszmény, amit a szent Alapító állít elétek A megkereszteltek küldetése abban áll, hogy minden emberi valóság elébe odaállítsák Krisztus Keresztjét