A Mindenszentek a nem látványos és egyszerű életszentség ünnepe. Azé a szentségé, amely emberi csillogás nélküli és nem hagy nyomot a történelemben, amely azonban Isten szemében csillogó és olyan szeretetet hint, amelyből nem vész el semmi. Arra a sok-sok férfire és nőre gondolva, akik ezt az utat már végigjárták és most Isten látását élvezik, Szent Josemaría imájának szavai jutottak eszembe: “Naponta sokszor megkérdezem magamtól: milyen lesz, amikor Isten minden szépsége, minden jósága és végtelen csodája ebbe a szegény agyagedénybe áramlik, ami én vagyok, amik mindannyian vagyunk? (...). És megértem, amit az apostol ír: ‘szem nem látta, fül nem hallotta...’ (1 Kor 2,9) Megéri, gyermekeim, megéri”.

Szegény agyagedények vagyunk: törékenyek és töredékesek. Isten azonban arra teremtett minket, hogy az Ő boldogságával teljünk el mindörökre. És már itt a földön nekünk adja örömét, hogy mindenkinek továbbadjuk. Igen, lehetséges a boldogság bizonytalanságok, problémák és aggodalmak közepette. Kalkuttai Teréz anya mondta: “az az igazi szeretet, amely fájdalmat okoz, amely fáj és ugyanakkor örömöt jelent.” Kísérjük el az életünkkel és az imáinkkal azokat a halottakat, akik még szenvednek, mert az ‘agyagedényük’ nincs felkészülve Isten teljes szépségére, de már örülhetnek annak, hogy tudják, Isten várja őket a mennyben.

Róma, 2017. november 1.