Szentséges Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, Miasszonyunk

Részlet Javier Echevarría: Keresztény útikalauz c. könyv negyedik fejezetéből. Planeta kiadó. 2001.

Az Opus Deiről
Opus Dei - Szentséges Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, Miasszonyunk Murillo (1617-1682).

  A Szűzanya élete (...) bizonyítja, hogy, ahogy azt Szent Josemaría írta, az életszentség és a nagyság nem kell, hogy „nagyzoló tettekben mutatkozzon meg, hanem a mindennapok rejtett és csendes áldozatában [...]. Ahhoz, hogy Istenhez hasonlóvá váljunk, először is nagyon emberinek kell lennünk, hétköznapi ember mivoltunkat Istennek tetsző módon kell megélnünk úgy, hogy megszenteljük ezt a látszólagos jelentéktelenséget. Szűz Mária így élt. A kegyelemmel teljes, az, aki elnyerte Isten tetszését, aki az angyalok és a szentek fölött áll, életét hétköznapi egyszerűséggel élte”.

Elmondhatjuk tehát, hogy ez Miasszonyunk földi létének és, következésképpen, egy szent életvitelre szólító felhívásnak egyik legalapvetőbb vonása, egy olyan életé, mely a Szent Szűzet idézi. Ez a legfényesebb és a legegyszerűbb igazságtételek egyike, s amit felfedezünk, amikor ellátogatunk Jézus, Mária és József názáreti otthonába. Aki azt keresi, hogyan szolgálhatja Istent, s hogy hogyan szerezhet Neki örömet, az a megszokottban, a mindennapi munka és a leghétköznapibb tevékenységek közepette is megtalálja Teremtőjét, Megváltóját és Megszentelőjét. Lehetséges –Szűz Mária élete ezt egyértelműen bizonyítja–, teljesen elmerülni a mindennapok foglalatosságaiban, s ugyanakkor megszentelni azokat. Igenis lehetséges „szemlélődővé lenni a világban”, a mindennapok szokványos elfoglaltságain keresztül bensőséges kapcsolatot kiépíteni Istennel.

Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, igyekeznünk kell minden tevékenységünket Isten felé irányítani. S ha néha megrettenünk vagy elbátortalanodunk az eszmény fensége láttán, vessünk egy pillantást a Szent Szűz hű példájára, abból erőt nyerhetünk. Azon kívül ne felejtsük, hogy kincsként maradt ránk nemcsak tanúságtétele, hanem segítő közbenjárása is, mert a mennyekben Ő is ott uralkodik Fia mellett, mindig készen arra, hogy anyai védelmét és szeretetét nyújtsa. Alig, hogy hívjuk, sőt már jóval előbb, segítségünkre siet, habár sokszor –túl nagy gyakorisággal!– hatékony és szerető gyámkodása észrevétlen marad.

Lehetséges –Szűz Mária élete ezt egyértelműen bizonyítja–, teljesen elmerülni a mindennapok foglalatosságaiban, s ugyanakkor megszentelni azokat.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a Szentséges Szűzanya útja –ugyanúgy, mint Szent Fiáé– nem mentes a Kereszttől. (...) Nem kell félnünk a Kereszttől, mert a Kereszt előtt, ha tekintetünk Szűz Máriát keresi és ha követjük Őt, akkor úgy, ahogy azt Ő tette, mi is felfedezzük azt az örömöt, amit az érez, aki megfeledkezik önmagáról és magát Jézus megváltó szeretetére bízza. Anyasága, melynek legmagasztosabb pillanatát a Kálvária-dombon Fia mellett élte meg, egy erélyes, ugyanakkor gyengéd felszólítás mindannyiunknak arra, hogy elkísérjük és azzal, hogy Őt anyánknak tekintjük, részt vállaljunk önátadásában a világ megváltására (...).

A Kereszt gazdagságát felfedezzük azon mindennapi erőfeszítésünkben, amivel megpróbáljuk megérteni a többieket, s nagylelkűen viseltetni irántuk; a szolgálat során felmerülő apróságokban, amik habár néha nehezünkre esnek, de a családi, a munka-, és a szociális kapcsolatok sajátjai; a bűnbánatban és a áldozatvállalásban, melyeket a hétköznapok elfoglaltságaiban kell keresnünk és értékelnünk. Megtaláljuk a Kereszt értékét a vidám és nyílt tanúságtételünk során, amikor az egyszerűség erényét gyakoroljuk, a szent tisztaság iránti szeretetünkben, amikor szolidaritást vállalunk a szenvedőkkel és a nélkülözőkkel, különösen a leggyengébbekkel; a bűnre vezető alkalmaktól való tartózkodásunkkor, amikor menekülünk a kísértésektől, s az Istenhez történő gyors visszatérésünkkor, a gyónás szentségének magunkhoz vételekor. Szűz Mária úgy lép elénk –mutatott rá II. János Pál–, mint különleges fény és segítség arra, hogy visszatérjünk az Atyai házhoz, hogy végigmenjünk az úton, ami a bűnbánattól vezet el egészen az azon való örömünkig, hogy magunkat Isten gyermekeinek tudjuk.