A Szent István Társulat gondozásában megjelent Szent Josemaría Isten barátai című könyve, melyben az Opus Dei alapítójának 18 homíliája olvasható.
A könyv előszavát Alvaro del Portillo, az alapító első utóda írta. Az alábbiakban ebből olvashatnak részleteket.
„Homíliáinak ebben a második kötetében van néhány elmélkedés, amely már életében megjelent; a többi azonban ahhoz a nagy csoporthoz tartozik, amelynek a kiadását később akarta látni; mert nagyon sokat dolgozott, nyugodtan, de fáradhatatlanul. Sohasem tette föl, hogy szerző lesz, noha a keresztény lelkiség mesterei közé tartozik. A színtér, amelyen az ő éppolyan szeretnivaló, mint követelményeket támasztó tanítása szerint élni kell, a munka, az otthon, az emberi kapcsolatok, tulajdonképpen minden színtér. Megvolt benne az az adottság, hogy a hallgatónak vagy olvasónak sokkal többet adjon, mint amennyit az első látásra gondol. Egyszerűen jó őt olvasni. A precíz megfogalmazások és szemléletes képek mindenkire hatnak, – függetlenül minden gondolkodásbeli és képzettségbeli különbségtől. Ő az evangéliumok iskolájába járt; ezért olyan világos, ezért tud a lélek mélyére hatni, és innen vette a művészetét, hogy soha ne avuljon el, mert soha nem akar divatos lenni.
Ez a tizennyolc homília megrajzolja a természetes és keresztény erények összképét, amely mindenki számára, aki Krisztust közvetlen közelből akarja követni. Alapvető. Nem nyújt sem elméleti értekezéseket, sem a helyes lelki magatartás kézikönyvét. Megélt tanítás van a homíliákban amelyekben egyesül a teológus mélysége a avval a tisztánlátással, amelyet a jó lelkipásztor az Evangéliumból szerez meg. Az ige msgr. Escrivánál Istennel való párbeszéddé válik, imává, anélkül, hogy megszűnne melegszívű beszélgetés lenni a hallgatók gondjairól és reményeiről. Ezért ezek az elmélkedések katekézis, hittanórák a keresztény tanításról és a keresztény életről; egyszerre beszélnek Istenről és Istennel. Ez lehet az oka annak, hogy ezek a homíliák rendkívül vonzók: a szeretet mindig egészen szem előtt van van bennük, mindig Őrá tekintenek, állhatatosan és erőfeszítés nélkül.
Isten fiai, Isten barátai; ez az az igazság, amelyet msgr. Josemaría Escrivá mindenkinek, akit ismert, szinte bele szeretett volna égetni a lelkébe. Igehirdetése arra irányult, hogy a lelkeket az Istennel való állandó kapcsolatra nevelje, mert „nem keresztény dolog csak végső menedékként gondolni Isten barátságára”. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, testvérünk, barátunk; ha meghitt viszonyba igyekszünk kerülni vele, „megérezzük az istenbarátság ízét” ; ha minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy kísérjük útján Betlehemtől a Golgotáig, és megosszuk vele örömét és fájdalmát, akkor baráti viszonyra méltat bennünket: calicem Domini biberunt – amint az Egyház zsolozsmája mondja – et amici Dei facti sunt , ittak az Úr kelyhéből, és barátai lettek.
Azok számára, akik szeretik Istent, a gyermekség tudata és az Istennel való baráti viszony elválaszthatatlanul összetartozik. Gyermekként sietünk oda az Úrhoz, és meghitten beszélgetünk vele, s ez a beszélgetés ki kell, hogy töltse egész életünket, és barátokként is hozzá sietünk, mert „mi keresztények szerelmesek vagyunk a szeretetbe”. Az istengyermekség tudata azután sürget bennünket, hogy a belső élet túláradását apostoli tettekbe öntsük. Ugyanakkor az Istennel való barátság is rávezet, hogy a ránk bízott adományokat „mindenki szolgálatába állítsuk: Isten adományai, eszközökké kell lenniük, hogy sok mindenkinek segítsünk velük Krisztust fölfedezni”.
Mind tévednek, akik a mindennapi életet, az időbelit, a történelem menetét Istentől mintegy szakadékkal elválasztva látják. Az Úr örök; a világ az ő műve; bennünket belehelyezett, hogy földi utunkon jót tegyünk , és utána elérjünk végleges hazánkba. Egy keresztény életében minden fontos, mert minden alkalom lehet az Úrral való találkozásra, és ezáltal maradandó értéket kaphat. „Az emberek hazudnak, ha földi ügyekben azt mondják: örökké. Csak Isten színe előtt igazság, lényegi igazság az örökké. És úgy kell élned, olyan hittel, amely veled az örökkévalóság gondolatánál, amely valóban örökké való, a mennyország boldog előízét érezteti” ."