Elhunyt Javier Echevarria püspök (1932-2016)

December 12-én este 9 óra 20 perckor, Rómában, a guadalupei Szűz Mária ünnepén, elhunyt Javier Echevarria püspök, az Opus Dei prelátusa.

Mons. Javier Echevarría (1932-2016).

84 éves volt, Szent Josemarianak, az Opus Dei alapítójának második utóda.

Az Opus Dei segédvikáriusa, Monsignor Fernando Ocariz szolgáltatta ki neki a betegek kenetét néhány órával a halála előtt.

Echevarria püspök december 5-én enyhe tüdőgyulladással került a római Campus Bio-Medico Egyetemi Kórházba. Antibiotikumos kezelést kapott, de az utolsó óráiban komplikációk merültek fel, melyek légzési nehézségeket okoztak, és végül a halálához vezettek.

A prelatúra jogszabályainak megfelelően az általános vezetést a segédvikárius, Monsignor Fernando Ocariz végzi mostantól, és ő hívja össze a választó kongresszust is, amely az új prelátust megválasztja. A kongresszus három hónapon belül kerül megrendezésre, és miután a választás megtörtént, a pápának kell megerősítenie.

Echevarria püspök 1932-ben született Madridban, és ott találkozott Szent Josemariaval. 1953-1975-ig Szent Josemaria titkára volt. Később az Opus Dei általános titkárává nevezték ki, majd 1994-ben prelátussá választották. 1995. január 6-án szentelte püspökké Szent II. János Pál pápa a Szent Péter Bazilikában.

Mons. Fernando Ocariz a prelátus lelkéért imádkozik