Ferenc pápa üzenete don Álvaro del Portillo boldoggá avatása alkalmából

Ferenc pápa üzenete

Az Opus Deiről
Opus Dei - Ferenc pápa üzenete don Álvaro del Portillo boldoggá avatása alkalmából

Vatikán, 2014. június 26.


Msgr. Javier Echevarría Rodrígueznek

Az Opus Dei prelátusának



Kedves testvér!


Isten szolgája, Álvaro del Portillo boldoggá avatása – aki Szent Josemaría hűséges munkatársa és első utódja volt az Opus Dei élén – különösen örömteli pillanat a Prelatúra összes hívője számára, mint ahogy Neked is, aki hosszú időn keresztül tanúja voltál Isten és a többiek iránti szeretetének, valamint az Egyházhoz és hivatásához való hűségének. Én is csatlakozom örömötökhöz és hálát adok Istennek, aki egyre szebbé teszi az Egyházat a gyermekei életszentsége révén.


A boldoggá avatásra Madridban kerül sor, abban a városban, ahol született, gyermekkorát és ifjúságát töltötte, ahol életét a családi élet egyszerűsége, a barátságok és mások szolgálata alakította, mint amikor a város peremkerületeiben segített sok rászorultnak, hogy jobbá váljanak emberként és keresztényként. Mindenek előtt pedig ott történt az az esemény, amely véglegesen megpecsételte élete irányát: megismerte Szent Josemaría Escrivát, és tőle tanult meg napról napra egyre jobban beleszeretni Krisztusba. Igen, beleszeretni Krisztusba. Íme, ez az életszentség útja, amely minden keresztény emberre vár: engedni, hogy az Úr szeressen, kitárni a szívünket az Ő szeretete előtt és engedni, hogy Ő irányítsa az életünket.


Fel szeretném idézni azt a fohászt, amelyet Isten szolgája gyakran ismételt, különösen ünnepek és saját életének jeles évfordulói alkalmával. „Köszönöm, bocsáss meg, segíts jobban!". Olyan szavak ezek, amelyek bepillantást engednek benső életébe és az Úrral való kapcsolatába, olyan szavak, amelyek nekünk is segíthetnek, hogy nagyobb lendülettel éljük keresztény életünket.


Elsősorban: köszönöm. Ez a hála a lélek azonnali és spontán válasza Isten jóságára. Nem is lehetne másképp. Isten mindig megelőz minket. Akármennyire igyekszünk, az Ő szeretete mindig előbb ér el minket, Isten előttünk jár, Ő az, aki elsőként megérint és megsimogat minket. Álvaro del Portillo tudatában volt annak, hogy mennyi ajándékot kapott az Úrtól, és hálás volt Istennek azért, hogy atyai szeretetét így mutatta ki. Viszont nem állt meg itt: az Úr szeretetének felismerése szívében felébresztette a vágyat, hogy egyre nagylelkűbben adja át magát Istennek és kövesse Őt, és hogy életét a többiek alázatos szolgálatának szentelje. Különösen figyelemre méltó volt az, ahogy az Egyházat, Krisztus jegyesét szerette, amelynek teljes szívével szolgált, minden földi érdektől függetlenül. Az egyetértésre törekedett, mindenkit szeretettel fogadott és mindig a többiek jó tulajdonságaira figyelt, arra, ami összeköt, ami épít. Soha nem panaszkodott, nem kritizált másokat, még a különösen nehéz pillanatokban sem, hanem – ahogy Szent Josemaríától tanulta – imával, megbocsátással, megértéssel és őszinte szeretettel válaszolt.


Bocsáss meg. Gyakran bevallotta, hogy úgy érzi, nem tud mit felajánlani az Úrnak, képtelen viszonozni ennyi nagylelkűséget. Viszont emberi szegénységének beismerése nem a kétségbeesés gyümölcse, hanem az Istenre, az Atyánkra való bizalomteli ráhagyatkozásé. Megnyílt az Ő irgalma, szeretete előtt, amely képes megújítani az életünket. Olyan szeretet ez, amely nem aláz meg és nem taszít minket a bűntudat gödrébe, hanem átölel, felemel a földről és arra késztet, hogy határozottabban és nagyobb örömmel haladjunk tovább. Isten szolgája, Álvaro jól tudta, mennyire szükségünk van Isten irgalmasságára, és sok erőfeszítést tett, hogy azokat, akikkel találkozott, arra bátorítsa, hogy forduljanak a szentgyónás szentségéhez, az öröm szentségéhez. Milyen fontos megérezni Isten gyöngéd szeretetét és felfedezni, hogy még van időnk szeretni.


Segíts jobban! Igen, az Úr soha nem hagy el minket, mindig mellettünk van, velünk jár és azt várja, hogy mindennap megújult szeretettel forduljunk felé. Soha sem hiányzik a kegyelme, és az Ő segítségével hirdethetjük nevét az egész földön. A most boldoggá avatott Álvaro del Portillo szívében ott élt a buzgalom, hogy elvigye a Jó Hírt minden egyes lélekhez. Ezért járt be sok országot és mozdított elő számos evangelizációs programot, miközben Isten és a testvérek szeretete által hajtva nem törődött a nehézségekkel. Aki folyton Istenre figyel, nagyon közel tud lenni az emberekhez. Ahhoz, hogy Krisztust tudjuk hirdetni az embereknek, először szeretnünk kell őket, mert Krisztus már előbb szerette őket. Ki kell mozdulni az önzés és a kényelmesség állóvizéből, hogy elinduljunk a testvéreinkkel való találkozás felé. Ott vár ránk az Úr. Nem tarthatjuk meg magunknak a hitet. Olyan ajándék ez, amelyet azért kaptunk, hogy továbbadjuk másoknak, hogy megosszuk velük.


Köszönöm, bocsáss meg, segíts! Ezek a szavak egy olyan életet jellemeznek, amelynek középpontjában Isten áll. Annak az embernek az élete, akit megérintett a legnagyobb Szeretet, és aki teljesen ebben a szeretetben él; aki még saját gyarlóságát és korlátait megtapasztalva is bízik az Úr irgalmában és azt akarja, hogy minden ember, a testvérei is megtapasztalják azt.


Kedves testvérem! Boldog Álvaro del Portillo üzenete világos: bízzunk az Úrban, aki a testvérünk, a barátunk, aki sohasem hagy cserben és mindig mellettünk van. Arra buzdít, hogy ne féljünk az ár ellen menni és szenvedni az Evangélium hirdetése miatt. Arra is tanít minket, hogy mindennapi életünk egyszerűségében biztos utat találunk az életszentségre.


Arra kérem a Prelatúra összes hívét – papokat és világiakat egyaránt – és mindenkit, aki részt vesz a tevékenységeitekben, hogy imádkozzanak értem, ugyanakkor Apostoli Áldásomban részesítem őket.


Jézus áldjon meg és Szűz Mária oltalmazzon Benneteket!

Testvéri szeretettel,

Ferenc