Drága gyermekeim, Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Már három hónap telt el azóta, hogy a pápa a következő Jubileumra készülve arra hívott bennünket, hogy "újra felfedezzük az ima nagy értékét és feltétlen szükségességét a személyes életben, az egyház életében és a világban." (Angelus, 2024. január 21.).

Ez egy olyan újrafelfedezés, amelyet Isten kegyelmével minden nap más-más módon tehetünk meg. Időnként újra felfedezzük az Úr tekintetét, amely a szeretetből fakadó, szavak nélküli szemlélődéshez vezet bennünket. Máskor az imádság inkább személyes erőfeszítésként jelenik meg és olyan minden ellen való küzdelemként, ami elvonja figyelmünket az Úrtól. Gyakran az Istennel folytatott párbeszéd azokban a hangos imákban fog megnyilvánulni, amelyeket gyermekkorunkban tanultunk, és amelyek az imádás és a kérés állandó magatartására vezetnek bennünket.

Mindenesetre az imádkozásnak mindezeket a módjait ugyanaz a szellem táplálja, ahogyan Szent Josemaría rámutatott: "Bizonyosan nem tévedek, ha azt mondom, hogy az imádságnak számtalan módja van. De mindannyiunknak az istengyermekség igazi imáját kívánom." (Isten barátai, 243.) Istengyermekségünk tudata segít bennünket abban, hogy mindig a kicsinyek bizalmával és egyszerűségével imádkozzunk.

Különösen a kérő imához szeretnék ragaszkodni. Sok mindenért kell imádkozni, ahogyan azt az elmúlt hónapokban is ismételtem nektek: a világ békéjéért, az Egyházért, a Műért. Ez egy titok, hogy Isten számít ránk, hogy kérjünk tőle dolgokat. De nem azért, mert szüksége van rá, hanem azért, mert már a kérés puszta ténye is jó nekünk, mert így felismerjük, hogy egyedül nem tudjuk megcsinálni, és készek vagyunk elfogadni Isten kegyelmét. Ebben az értelemben ismét arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok a Mű szabályzatainak átdolgozásáért. Ahogy gyakran mondom, jól fog menni, mert omnia in bonum, de ha többet imádkozunk, még jobban fog menni.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket,

Atyátok

Róma, 2024. április 20.