A bölcsek készek megváltoztatni a véleményüket

Egy spanyol közmondás szerint a bölcsek készek megváltoztatni a véleményüket, az ostobák azonban soha. Tanúságtételében a szerző arról szól, hogyan változott meg kezdetben kritikus véleménye az Opus Deiről.

'Menenes vagyok, Malagából...'

Ütések

Egész életemben sokat kritizáltam a Művet. Miért is? Nem tudom. Semmit sem tudtam róla, mégis hallomás alapján borzalmas dolgokat mondtam róla. Bár édesanyám, aki munkatárs volt, velem élt, nem is foglalkoztam azzal, hogy megfejtsem ennek az okát. Engedtem, hogy előítéletek vezessenek, és ellenszegültem, ahol csak lehetett szóban (és milyen kegyetlen nyelvem van) és tettben egyaránt.

'Menenes vagyok, Malagából...'

Csak egy példa: A férjem, José Luis Isten nyugosztalja a Mű egyik papjához járt gyónni, aki néhány lelki olvasmányt ajánlott neki. Én meg akárhányszor megláttam a könyveket a házban, eldugtam őket.

És mivel tudtam, hogy a menyem és a vejem tagjai az Opus Deinek, mindig nagyon sértő módon hoztam ezt fel előttük. Még a legidősebb fiam is rám szólt, aki pedig nem különösebben rajongott az Opus Deiért: Anya, ne beszélj így Manolóval ezekről a dolgokról, mert megsérted őt.

Kritizáltam én mindent és mindenkit: a papokat és a nem papokat egyaránt. Annak ellenére, hogy nem volt rá okom, mivel a férjem által mutatott keresztény minta csodálatos volt. Amikor esténként fáradtan hazaért a munkából, meg szoktam tőle kérdezni:- Nos, José Luis, milyen volt ma a napod?- Nagyon jó szokta válaszolni. Tizennégy ember jött ma a rendelésemre.- Csodálatos - vetem közbe.-

Nos, tizenhárman nehéz anyagi körülmények között élnek. Valójában csak egy fizetett.

és a fogadtatás

Aztán egy napon a templomba mentem, melyet azonban szokatlan módon teljesen üresen találtam. Úgy gondolom, hogy Szent Josemaría különös közbenjárásának köszönhetem ezt a nagy kegyelmet. Hátranéztem, és láttam, van gyóntatás. Meggyóntam. Milyen hálásnak kellene lennünk az Istennek a gyónás szentségéért!

1994-ben elmentem egy lelkigyakorlatra. José Luis éppen felvételét kérte a Műbe mint szupernumerárius. Én 1995-ben, legkisebb lányom pedig egy évvel később tette meg ugyanezt.

Az emberek kérdezgették: „Hogyan lehetséges ez? Te is a Mű tagja lettél azok után, amiket mondtál róla?” Azt feleltem: „ A bölcsek készek felismerni a tévedésüket.”

A bölcsek készek megváltoztatni a véleményüket.

'Férjem kesresztény példája sokat adott'

1996-ban, amikor az Opus Dei prelátusa Granadába jött, elmondtam mindezt neki.

„Menenes-nek hívnak, és mivel korábban nem igazán tudtam, mi az Opus Dei, sokáig kritikusabb voltam vele szemben, mint kellett volna. Istennek hála, most már a lányai közé tartozom. Szeretném még egyszer megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek, és helyrehozzam mindazt a rosszat, amit tettem. Kérem, meséljen arról, hogyan lehetünk keresztényként irgalmasok, és hogyan kerülhetjük el a rosszindulatú pletykákat.”

Az Atya jókedvűen válaszolt: „Leányom, bár nyilvánosan megvallottad bűnödet, nem adok penitenciát.” És nagy szeretettel arról beszélt, milyen fontos, hogy imádságos lelkületűek, megértők, és a nyelvünk megfékezése által irgalmasok legyünk másokkal szemben. „Ha kritizálunk valakit” – mosolyodott el az előzményekre utalva – „már többet mondtunk, mint kellett volna.”

Szeretnék mindezért hálát adni Istennek, Szent Josemaríának, valamint férjemnek José Luisnak, a hosszú éveken keresztül végzett türelmes és csendes imákért.

Szent az őt ért „ütések” által

'Kép az első áldozásomról. Szent Josemaria készített fel'

Hosszú évtizedek után csak nemrég jöttem rá, hogy aki a madridi iskolában elsőáldozásra készített fel minket 1932-ben Szent Josemaría volt! Nem nagyon emlékszem rá, csak arra, hogy a katekizmusórák végén minden nap azt mondta:

„Mondjunk egy fohászt Máriának… aki az őt ért ütések által lett szent.”

Nos, Josemaria volt az, aki az őt ért ütések által lett szent. Nagyon sok ellenkezést és támadást kellett elszenvednie egész életében, ami által megtisztult és szentté vált.

Néhány ütést én magam mértem rá. Ő pedig, a többi szenthez hasonlóan, közbenjárt értem Istennél, és ütéseimet szeretettel, valamint a megtérés kegyelmével viszonozta.

    Mercedes Alexanco, öt gyerekes család anyja: "Egész életemen át sokat kritizáltam az Opus Deit"